Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)

III. A színház és a film néhány konvenciájáról

bánhat; ez teremtett, ha szabad kimondanom, bizonyos sajátos hármas viszonyt film, színház és regény között, és olyan megújhodásra vezetett, amely nemcsak magát a filmet gazdagította, hanem a modern irodalom egy egész iskolájának is mintául szolgált. Nem a kérdés anekdotikus oldaláról akarok itt szólni, amelynek segítségével ide-oda lehet kalandozni egy szereplő gyermek- és felnőttkora között és a képek egymás mellé helyezésével érzelmi hatást lehet kiváltani -, hanem arról a metafizikai problémáról, amelyet ez a lehetőség gyakorta felvet és meg is old.Paulknert olvasva például akaratlanul is érzem a filmnek ilyenirányú hatását. A színházban sokat kerülgetik ezt a problémát,de a cél majdnem mindig az, hogy az időt az emberi logika követelményeihez hajlítsák. A hármasegység szabálya ebből az elvből indul ki; törekvése az,hogy a színház mindig tiszteletben tartsa a falióra logikáját. A film az időt a ritmusnak rendeli alá; egy unalmas pillanat rögtön megnyúlik és a tartósság arányait ölti fel. Az időt nem órával a kezünkben mérjük, hanem a szív verése, a lélek rebbenése, a test ingerei, a belső és külső reakciók többé vagy kevésbé heves összecsapásai alapján. Már nem egy bölcsen eltervelt renddel van dolgunk, hanem valami vibráló, csupaideg világgal, amelyben a képnek a szó fölötti túlsúlya mélyreható következményeket idézett elő. Minderre a félkegyelmű belső monológjai vezettek rá Faulkner egyik regényében, amelynek már cime is Shakespeare Macbethjének egy sorából való, és nem tudom megállni, hogy ennek kapcsán fel ne idézzem a Lear királyt, ahol Shakespeare egész sajátos módon forgatja fel az idő szabályait és szimultán tragikumával minden szokásos törvényt lerombol. Az imént a regény, a film s a színház hármas viszonyáról beszéltem; azt hiszem, hogy erre kizárólag ezen a területen találhatunk érdekes és ösztönző hatású példákat. És e széles láthatárok előtt állva önkéntelenül Jut eszembe a közös ellenség, amely a képzelet minden lendületének szárnyát szegi: a naturalizmus.- 86 -