Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)

II. Tanácsok egy színinövendék számára

zelni; ha ez a bájolgó türbékolás az alexandrinusban éli ki magát.amely minden bizonnyal igen szép, de elég monoton áradásu versforma, akkor a valamennyire is érzékeny fül számára a dolog végül teljesen elviselhetetlenné válik.Beszélt nyelvünk igazi súlyát a mássalhangzók adják meg. Segítségükkel ráadásul biztosítod magadnak a helyes dikciót és sikerül beállítanod hangodat. Ha megvan benned a bátorság, hogy mindennap megfelelő időt szentelj e gyakorlatoknak, a siker nem fog elmaradni.

4. Zenét, zenét mindenekelőtt!

Gyakran utaltam rá, hogy a tragédia egyfajta lirai deklamáláeának titkát elveszitettük.Létezett-e valóban ilyen titok? E deklamálás konvenciója más volt-e, jobb volt-e annál, amely ma a modern költészet által finomabb árnyalatokhoz szoktatott fülünket annyira sérti?

Mikor Racine zenei kifejezőeszközökkel jegyzett fel bizonyos hangmodulációkat kedvenc színésznője számára, ezzel minden bizonnyal megmutatta, milyen fontosnak tartja a vers zeneiségét, de a másik ok nem az volt-e, hogy a szóbanforgó színésznő számára másnak kellett "megrágnia" a szöveget? Mí;> nem voltunk ott ezeken a próbákon, amelyek valószínűleg nem olyan nagyon különböztek a mieinktől. Voltaire azon panaszkodott, hogy kora színészei és főleg színésznői nem tudnak tragédiát deklamálni és a helyzeten bizony nem sokat javított a polgári vigjáték naturalista játékmódja, sem az az irányzat, amely a verset prózaként adta elő.

Az alexandrinus árnyalása különösen nehéz. Napjainkra sikerült nagyjából elviselhetetlenné tenni.Az olyan színésznőt,mint Sarah Bernhardt, az tette naggyá, hogy benne a drámai vérmérséklet egyesült a szavak muzsikusának adományával. Beszéde zene volt;a dráma lüktetése nála zenei formákban fejeződött ki. Hires és utánozhatatlan szárnyalásában több ré- 57 -