Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)

II. Tanácsok egy színinövendék számára

szerepekre szerződtetik őket és ettől a naptői fogva a szerencse szeszélyes útját járják és hányódnak színház, film, rádió között, itt is, ott is felszedve némi gázsit. Szakmai képzettségük tökéletesítése eszükbe sem jut* meggyőződésük, hogy az igazi színésznek elég, ha szerepel a színpadon, résztvesz a szinésztársalgó traccspartijaiban, vagy sztár lesz valamelyik irodalmi klikkben, ahol olcsó áron zseninek kiáltathatja ki magát. Nem tudnak semmit, mert nem tanultak és soha nem is fognak tanulni semmit. Csak néhányan vannak azok a kiváltságos, valóban előkelő szellemek, akik maguk nevelik és formálják ki önmagukat, akik ellen tudnak állni az olcsóság sokarcú kisértésének, mert színészi hajlamukon túl művészi alkatot is kaptak a sorstól; és ez az alkat megvédi birtokosait, beleszoritva őket egy harcos, munkás, dicsőséges és gyakran nyomorúságos élet kereteibe.

XXX

Téves tehát az a mély gyökeret vert meggyőződés, amelyet értelmes emberek is vallanak: hogy a színház művésze Iskola nélkül is boldogulhat. A legforradalmibbtól a legkonvencionálisabb művészig, ha saját kifejezésmódját keresi, mind azokra az elemi szabályokra és alapokra támaszkodik - még ha nem is marad meg náluk -, amelyek minden oktatásból leszürődnek, noha mindig csak alapok maradnak. A mestertíl való félelemmel, a mesterség iránti megvetéssel csak az al-' kötésre képtelenek vagy a lusták takaróznak. Van Gogh pályája kezdetén Millet-t másolta és mégis Van Gogh lett belőle, talán épp azért, mert pályája kezdetén megvolt benne a kellő alázat, hogy mielőtt fel akarná forgatni a festészet szabályait, megtanulja a festő mesterségét.- 51 -