Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
I. Jegyzetek és emlékezések
A Caeaareában bolyongó Antiochus,démoni Don Juan, Lear, a vén bolond, a töprengő Brutus, mind-mind ott forognak továbbra is a körben, amelybe a sors bezárta őket. Mások forradalmakat segítenek elő; emez egy egész nemzedék fáklyahordozója lesz - fellelkesiti az ifjúságot és mérges gúnyra fakasztja az öregeket. De, bárkik legyenek is, ahhoz, hogy újra testet öltsenek, mindnek szüksége van egy tettestársra, aki egy időre feléleszti őket a világ színpadán. És mint ahogy rabul ejtették saját alkotójukat, mindent elkövetnek majd, hogy tolmácsolójukat is rabul ejtsék. Könyörtelenebbek Shylocknál; az életét is megkeserítik, amíg ki nem csikarják tőle az egy font húst. Hiába törekszünk, hogy ezeknek az alakoknak szívós akaratát az adott korszak átmeneti jellegű konformizmusához hajlítsuk: mindig módot találnak majd rá, hogy a rivaldák fényében igazi arcukat öltsék fel. Korunkban a nagy színpadi alakok ritkák. Addig-addig vetkőztettük ki a színházat a maga felszentelt jellegéből, szinjátéki szertartásosságából, addig-addig követeltük a színésztől, hogy váljék hasonlóvá az utca emberéhez, hogy végül sikerült felcserélni a szerepeket: könnyebb hősöket találni a nézőtéren, mint a színpadon. Ha a szerzőben megfogant alak egyszerre csak ott áll előtte, a maga testi valóságában, sajátos öltözetében, néha még bolondos szokásaival is, akkor a szerző nyugodtan, a tévedéstől való félelem nélkül adhatja át magát alkotó munkájának: most már az alak fogja majd kézen és vezeti; a szavakat nem ő találja meg, hanem az alak. Talán ezért van az, hogy az igazi Írók mindig utolsó szerelmüket szeretik legjobban, azt védik a legforróbb ékesszólással, még akkor is, ha kínokat és csalódásokat okoz nekik; hűségesek maradnak hozzá mindaddig, amig egy uj alak nem zörget tapintatosan vagy parancsoló erővel ajtajukon. Antiochus, Commagene királya Racine Berenice c. tragédiájának egyik szereplője. - (A fordT)- 21 -