Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A további fejlődés és a lehetőségek

Mind Brechtnél, mind Claudelnél világossá válik,hogy éppen az "epikus szinház" modern dramaturgiai formája talál rá mindinkább a pantomim alkalmazására. Â pantomim formát igen sokszor állítják szembe a cselekményt "epikusán" vezető mesélővel vagy énekessel, sőt lirai részekkel is. Brecht számos drámája épül fel e szerint a séma szerint (pl. a Kurázsi mama

, a Kaukázusi krétakör

, a Jó em bert keresünk

): közvetlenül a közönséghez szóló mesélő (énekes) kommentálja és vezeti tovább a cselekményt - magyarázatait a színpadon pantomim illusztrálja. Ezek közé a részek közé illesztik a (régi értelemben vett "drámai") párbeszédes jeleneteket. "Liraibb" részeket is, például a Kurázsi mamá

ban a cselekményben elszórt dalokat, pantomimmal festenek alá. Ugyanezzel az ábrázolási elvvel, hogy ti. a mesélő "rámutat" a szinpad pantomimikusan ábrázolt történéseire, találkozhatunk már Brecht előtt is Wedekindnél, vele egyidőben és ő utána pedig Claudelnél, Wildernél, Williamsnél stb. Claudel, különösen kései müveiben, például a Kolumbusz Kristófb

an, epikus-lirai beszédformát használ, a mise liturgikus hangnemében és mintájára .Kórus és "explicate or" (magyarázó) szól hoszá a pantomimikusan ábrázolt jelenethez. Claudel ezzel visszatér az európai szinház egyik forrásához, a misztériumjátékhoz, hiszen az (mint később a spanyol autos sacramentale

s) a mise szertartásából született meg. Az ö drámái is egy világkép példáivá, modelljeivé válnak, allegorikus ábrázolásokká. A közönséghez sokkal inkább racionálisan, mint érzelmileg szólnak: mindketten, Claudel is, Brecht is, "elidegenített" színházat alkotnak. Érdekes megfigyelés: két olyan különböző ideológia, mint Claudelé és Brechté, ugyanazt a színpadi formát alkalmazza - a pantomim tisztán formai eszköz, mely mindkettőjüknek felkínálkozik. Bárhol szemléljük is a modern színházat, ast látjuk, hogy a drámaírók vi s s z atalélnak