Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A járás

A létragyakorlat a pantomimikus emelkedés legtökéletesebb alkalmazása. A következőképpen irható le: A jobb lábfej és a két kéz megérinti a fokokat. A jobb lábfej a föld fölött, az első fiktiv fokon, a bal kéz mellmagasságban, a jobb kéz szemmagasságban. A jobb lábfejnek a földtől való távolsága ugyanakkora legyen, mint a két kéz közötti távolság (két fok közötti hézag). A jobb lábfej és a jobb kéz közötti távolság kétszer ekkora legyen. (Egy fok a jobb lábfej és a jobb kéz között szabadon marad.) Minthogy a létra megmászása közben nem hajlítjuk előre a testet, hanem egyenesen tartjuk, a cselekvés igy kezdődik; 1. Miközben a test a bal lábfejre támaszkodik, a testsúly - medence-eltolódás következtében - áttevődik a jobb lábra. 2. A jobb lábfej és a két kéz párhuzamosan eltolódik, a földhöz képest függőleges irányban, miközben a súlyt viselő láb (bal láb) térdben meghajlik és a lábfej felemelkedik. A mozdulat végén a jobb lábfej, nyújtott lábbal, laposan áll a földön. A két kéz egyenletesen eltolódott a térben, mégpedig oly módon, hogy a jobb kéz most azon a helyen van, ahol a bal kéz volt a mozdulat kezdetén, a bal kéz pedig a kiindulópontja és a jobb lábfej kiindulópontja közötti távolság felénél. 3. A két láb egyensulyváltása (lazitás, holtpont). A jobb láb lesz most a súlyt viselő láb, a bal lábfej az első fiktiv fokra lép. Ugyanakkor a bal kéz megragadja a felső fokot. Ilyen módon a pantomimus fokról fokra t megteremti a maga létráját és saját súlya és karja segítségével elsüllyeszti maga alatt a térben, miközben a néző követi a pantomimust a létramászásban (XIX. rajz)•