Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A rendező elgondolása

ügyetlenül bonyolított darab, hanem főleg azért, mert e darabokban nincsenek az élettől megperzselt emberek, mert a külső környezetet és az események lényegét elfogult morállal magyarázzák, olyan morállal, amelynek eredete sem a cselekményben, sem pedig a jellemekben és a bemutatott körülményekben nem található. Ha pedig a darabban és az előadásban nincsenek élő emberek, akkor nincs szükség oxigénre sem és nem jön létre a kor és a szinhely sajátos a tmoszféráj a.

Noha a Gorkij által elmondott első felvonásban nem tárul fel a téma, sőt még a darab fő mozgató erői sincsenek szétosztva, mégis érezzük, már a gorkiji Éjjeli menedékhely emocionális "magvát".

Itt*ebben az éjjeli menedékhelyről szóló szörnyű elbeszélésében nyilatkozott meg teljesen Gorkij: az emberbe vetett nagy hite, kemény realizmusa,valamint gyűlölete mindenféle vigasztalgatás iránt, azaz irói főfeladatának valamennyi tényezője.

Az első felvonásnak ebben a rövid és szuggesztiv tartalmában oly feszült atmoszféra érződik, hogy mind a négy felvonásra futja belőle.

Benne van úgyszólván az egész darab magva, annak ellenére, hogy a pincér később báróvá lett, a hogy a papir ingmell, mint a múlt jelképe, szükségtelenné vált, eltűnt a darabból.

Az első felvonásba később kerültek be a fő alakok: Szatyin, Nasztyenka, Vaszka Pepel, Natasa, Vaszilisza és Kosztyilev, akik a darab egymással szembenálló erőivé alakultak. De bármennyit fejlődtek aztán ezek az erők, bármennyi újabb alakkal gazdagodott a darab, az Éjjeli mene- 49 -