Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A világnézet

adás minden elemének a főfeladattól való függése oly nagy jelentőségű, hogy még a legparányibb olyan részlet is, amelynek nincs köze a főfeladathoz, károssá, fölöslegessé válik, mert elvonja a figyelmet a mü lényegéről.

A főfeladatra való törekvésnek hiánytalannak, folyamatosnak kell lennie: végig kell vonulnia az egész színdarabon és minden egyes szerepen.

A folyamatosságon kivül fel kell ismerni az ilyen törekvés minőségét, eredetét is.

E törekvés lehet megjátszott,formális és többé-kevésbé még helyes irányt is szabhat. Az ilyen törekvés azonban nem élénkíti fel az egész müvet, nem kelti fel az igazi, produktiv és célszerű cselekvés lendületét. Az ilyen alkotói törekvésre a színpadnak nincs szüksége.

De van egy másfajta, igazi, emberi, hatékony törekvés is, amelynek az a szándéka, hogy elérje a darab főcélját. Az ilyen folyamatos törekvés a főütőérhez hasonlóan táplálja a művész és az ábrázolt egyén egész szervezetét, élettel telíti őket és velük együtt az egész darabot."+

Itt kezdődik voltaképpen a színészi és a rendezői alkotómunka önállósága, s itt ér véget a drámairó gondolatainak és érzéseinek egyszerű elmondása. Éppen ez késztet arra bennünket, hogy a legállhatatosabban tüzzük a színész és a rendező elé a valóság önálló felismerésének, a világnézet egységének,az élethez való aktiv és szenvedélyes kapcsolatnak kérdését. Csakis igy válik érthetővé Sztanyiszlavezkij végső következtetése,amely szerint az iró elgondolásával azonos főfeladatra van szükségünk.ezt a főfeladatot pedig nem csupán a szerepben kell keresni, hanem a színész lelkében is,

A színész, ha megértette és átérezte a mü "magvát", erre a közös és végső célra törekszik. És a "színészi sze~

+Idézett mü 5o8-5o9. oldal oroszul.

42 -