Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A világnézet

rep pszihikai mozgatóerőinek ezt az egész darabon végigvonuló,hatékony, belső törekvését" nevezi Sztanyiszlavszkij átfogó cselekvésnek.

Ki, rendezők, akik az előadás művészi teljessége alapjának a főfeladatot és az átfogó cselekvést tartjuk, megtanuljuk, hogyan kell a darabban szereplő egyének valamennyi különálló cselekvését egyesíteni és egy fő cselekvésnek alárendelni. Valamennyi szereplő csupán__a z előad á s__á t f o ró cselekvésének mozgatóerejévé válik. Az összes epizódokat, jeleneteket, felvonásokat egyetlen kibontakozó átfogó cselekvés szakaszainak tekintjük.

Az az előadás, amelyet a darab főfeladatának világos, pontos felismerése és átérzése, valamint vaslogikával kibontakozó átfogó cselekvés nélkül hoznak színre, mindig kudarcra van kárhoztatva, még akkor is, ha egyes színészek a szerep egyes töredékeiben feltárnák is az "élet igazságát."

Sztanyiszlavszkij élesen szembeszállt minden olyanféle törekvéssel, amely az ő módszerét öncéllá akarta változtatni.

De a nagy rendezőnek a főfeladatról és az átfogó cselekvésről szóló, alkotó örökségként ránk maradt tanítását elhanyagolni azt jelentené, hogy Sztanyiszlavszkij módszerét munkánk során megfosztjuk a lényegtől, a mélységes eszmei értelemtől.

"Ha önök átfogó cselekvés nélkül játszanak,ez azt jelenti,,.. hogy nem alkotnak a színpadon, hanem csupán egyes összefüggéstelen gyakorlatokat végeznek a "rendszer" alapján. Ezek iskolai dolgozatba valók, nem pedig színpadra. Önök elfelejtették, hogy ezekre a gyakorlatokra és mindenre, ami a rendszerben megtalálható, elsősorban az átfogó cselekvéshez és a főfeladathoz van szükség. Ezért van az, hogy szerepeiknek önmagukban gyönyörű töredékei nem hatnak és a teljes egészen belül nem elégítik ki a nézőt. Zúzzák- 43 -