Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A világnézet
Két hibás, káros ut van a művészetben; az az alkotó, aki valamelyikre rálép, a saját művészi halálát választotta. A naturalizmusra és a formalizmusra gondolunk. A naturalista csak azt ábrázolja, ami rémlik neki. Nem vesz magának annyi fáradságot, hogy kiismerje magát az élet anyagában, hogy kiválassza, értékelje tárgyát és képszerű formában fejezze ki. A naturalista,aki vakon és ösztönösen másolja az életet, majomra emlékeztet, amely csak azért utánozza az embert, mert szükségét érzi, hogy utánozza azt, akit lát. Másként áll a dolog a művészetben megnyilvánuló formalizmussal. A serkentő realizmustól a formalista,l'art pour l’art művészethez való eltávolodás utjai és okai különbözőek, de a formalista művész végső helyzete mindig ugyanaz: a kardceörtető árnyék helyzete. Harcol, verekszik valakivel vagy valamivel, de ez a háborúskodás a népet nem érinti. Minél mélyebbre távolodik a művész az élet és a harc lényeges kérdéseitől, annál inkább kivonja művészetét az életigazság mércéjével való ellenőrzés alól. Miért szükséges, hogy az élettel ellenőrizzük a művészetet, ha a művészetet szembeállítjuk az élettel? A formalizmus esetében a művészet a művész számára öncéllá, l’art pour l’art művészetté, az élettől való elszakadás eszközévé válik. Az ilyen feladatokhoz nincs szükség a realisztikus ábrázolásra, mert az cask akadályt jelent. A művész, ha ezen a félelmetes utón halad, öntudatlanul, vagy ami még rosszabb: tudatosan elvonja az embereket az élet átformálásának céljaitól. A művészi kép, mint a tipikus értékelés eszköze széjjelhullik, ha pedig nincsenek realisztikus képek, nem beszélhetünk ezek művészeti egységéről. A realista művész hatalmát és erejét a nép szolgálatának mély és tudatos célkitűzéséből meriti. 29 -
