Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A világnézet

niájának és profilaxisának fogalmához, mindez együtt alakítja ki azt az etikát. amelynek Sztanyiszlavszkij óriási jelentőséget tulajdonított. Vajon nem a kulturált együttélés szokásos normáit jelenti-e mindez? De igen, kétségkívül . Meg kell azonban mondani, hogy a kollektiv alkotómunka kulturált kapcsolataira kevés norma létezik.

A színész az emberek szemeláttára alkot. Emberi mivoltának lemgélyebb. legbizalmasabb oldalait tárja fel; a próbák során naponta átéli az alkotó kétségbeesés kínjait és a sikeres megjelenítés semmihez sem hasonlítható örömének perceit. Az ő sajátos munkájához a művészi értékeket együttesen létrehozó emberek igazi jóakaratára és lelki kapcsolataira van szükség.

Sztanyiszlavszkij művészi örökségéből színházaink gyakorlatilag talán legkevésbé éppen a művészi kapcsolatok etikai vonásait sajátították el. Ezeket mintha inkább az ember erkölcsi nevelésének kérdései közé sorolnák. És ebben van számos színházi együttesünk nagy tévedése.

A szinész etikája elválaszthatatlan a színész módszertanától.

Hiszen Sztanyiszlavszkij az alkotó kollektíva felépítésének kérdéseiben a legnagyobb követelményeket támasztotta - és kérlelhetetlen volt. A színházat úgy képzelte el, mint a színészek mindennapos munkájának forrón szeretett színhelyét, ahová elhozzák mindazt a nemességet és derűt, ami a művészemberben fellelhető. Mindenkit, aki a színházban ezt a légkört megrontja, határozottan el kell távolítani vagy ártalmatlanná kell tenni. A nagy rendező leggonoszabb ellenségei azok voltak, akik a művészethez tiszta, igaz szívvel vonzódó társaikat gúnyolták vagy kétkedő csufondárossággal kezelték őket. Azt mondta, hogy alkalmi és tehetségtelen színészeket nem szabad meghagyni a színházban: bizalmatlansággal és szkepticizmussal fertőzik meg a színházat és megölik az alkotás örömét. Aki elégedetlen a kis szerep- 23