Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A világnézet
rozása alapján, vannak megalkotott és megjátszott szerepek, ugyanúgy vannak megalkotott előadások és megcsinált előadások is. Amikor a rendezői művészet magasfoku alkotásairól szólunk, a szinpad olyan művészeinek legjobb előadásaira gondolunk, mint amilyen Sztanyiszlavszkij és Hyemirovics- Dancsenko. Az ő tevékenységük az előadások és a művészi együttesek megalkotása terén a mi számunkra eszménykép, amelyre törekedve valóban sikerrel vihetjük előbbre művészetünket . Ám ha igazi együttest akarunk nevelni, ne tévesszük szem elől azt sem, amit Sztanyiszlavszkij az etikáról és a művészi fegyelemről, vagyis a színész alkotói szabadságát megteremtő légkörről mondott; mert ez a legszorosabb bajtársi szellemet jelenti a szó igaz és mély értelmében. A szinész csak úgy fejlődhet igazán és csak úgy juthat el a megpróbáltatások utján a győzelemig, ha a valóban magáénak érzett együttesben joga van a kísérletezésre, sőt még arra is,hogy a próbákon olykor értetlennek és alkalmatlannak mutatkoznék. Más szóval, az együttesben dolgozó színésznek mindenképpen szüksége van a szabadság ugyanolyan feltételeire, mint amilyenekkel az egyedül dolgozó és sikertelen vázlatait olykor megsemmisítő iró vagy festőművész rendelkezik. Az ilyen szabadság megszerzéséhez igazi elvtársias család kell, amelyet a sokesztendős munkában kialakult, sikerekkel és kudarcokkal, balszerencsével és diadalokkal tarkított barátság kötelékei fűznek össze. Tudjuk, mily sok együttes - köztük nem egy színházi együttes is - szokott össze, vált valóságos családdá a Honvédő Háború éveiben, a frontra való utazások során. A kölcsönös megbecsülés, a tapintat, a tolakodás elkerülése, a pillanatnyi hangulatokhoz való alkalmazkodás - mindez hozzátartozik a szinészi alkotómunka sajátos higié- 22 -
