Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A világnézet
het],enség bármely előadás során felszínre bukkan, ilyenkor pedjg n/sm segit semmiféle rendezői nyilatkozat. M£g furcsább lenne az előadás művészi egységéről és teljességéről beszélni olyankor, amikor az előadás során összeütközésbe kerülnek egymással a színpadi műalkotás felépítésének egymást kölcsönösen kizáró mődszerei. a szinpadmüvészet jellegének különféle értelmezései. Julia hiába él és létezik a szerepben} ha a Rómeót alakitó színész olcsó hatásvadászatra tör, akkor a néző nem fogja őket a művészeti alkotás egységében látni. A szerepeknek ilyen egymást kölcsönösen kizárd felfogásából természetesen nem születhet meg a színpadi műalkotás egységes rendszere. Az egységes munkamódszerről szólva arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a leghelyesebb módszer sem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi a rendező és a színész egyéni intellektusát, temperamenturnát és fantáziáját. Ez a harmónia szükséges feltétel minden jó iskola számára. Ha nincs meg az iskola egysége, akkor nem jöhet létre a szinpadi jellemek szerves kölcsönhatása sem, mert a színészek teljesen különböző nyelveken beszélnek. Amennyiben a próbák mindvégig azt a célt szolgálják, hogy az együttes gyakorlatilag elsajátítsa az egységes realista módszert és munka közben feltáruljon a színész művészi jelleme, akkor a szinpadmüvészet nyelvezete természetesen gazdagabbá válik, finomabban, bonyolultabban épülnek a szereplők kölcsönös kapcsolatai, alaposabban tárul fel az élet a színpadon ás létrejön a cselekmény időpontjának és helyének atmoszférája. Csakis az ilyen előadásban jöhet létre a művészi képek megalkotásának gazdag, változatos módszere. Nem lehet előadásokat alkotni anélkül, hogy egyidejűleg létre ne hozzuk a ezinhás művészi együttesét. Mint ahogyan t Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko meghatá-21
