Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Bevezető

- mindig uj, váratlan életet ad a darabnak, felgyújthatja vagy hidegen hagyhatja a nézők szivét.

A színdarab a színpadon születik meg igazán, ott aratja költői diadalát. De mindez csak úgy lehetséges,ha a rendező is, a színész is önálló művészként cselekszik, olyan művészként,akinek megvan a saját világnézete, művészi egyénisége és témája, s ezért semmiben sem különböznek az Írótól, akiről Lev Tolsztoj ezt mondta:

"Tulajdonképpen, amikor egy uj alkotó müvét olvassuk vagy szemléljük, a lelkűnkben felvetődő legfőbb kérdés mindig igy hangzik: "Hős, lássuk csak, miféle ember vagy? Miben különbözöl mindazoktól az emberektől, akiket ismerek, s mi újat tudsz nekem mondani arról, hogy miképpen kell néznülak életünket? ..." Ha régi, már ismert iró az illető, akkor a kérdés már nem az, hogy lássuk csak, kiféle vagy, hanem igy hangzik: "Lássuk csak, mi újat tudsz még mondani nekem? Melyik oldaláról világítod meg most nekem az életet?,,+

A komoly, önállóan gondolkodó Írótól a néző jogosan követeli ugyanazt, amit a drámaírótól: mondd csak, miért nyúltál ehhez a problémához? Mi ragadott meg, mi izgatott benne? Miképpen világítod meg nekem az életet, amelyet a színdarab ábrázol?

Az olyan óriási tehetségű rendezőt, mint Sztanyiszlavszkij és Hyemirovics-Dancsenko, nem ok nélkül hasonlítják íróhoz vagy festőművészhez.

Az előadás művészi teljességének konkrét kérdésében mindkét rendező óriási Anyagot nyujI nekünk.

Sztanyiszlavszkij éé Nyemirovics-Dancsenko életművét- noha egyéniségük teljesen eltérő és sajátosságaik igen ezembeszökőek - a művészi kifejezésmód jellegzetesen széles skálája és szabadsága, a szinpadmüvészet roppant gazdag

+nOroaz irók az irodalmi munkáról" c. gyűjtemény 3. kötet, Szovjetszkij piszatyel, L. 1955. 445-446.old.oroszul.

10 -