Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A folyamatosság

A rajz vagy a hang vonalának folyamatosságát nem szabad a szó betüszerlntl értelmében felfogni. Hiszen minden vonalnak és minden hangnak valahol vége van, Ugyanúgy, mint ahogy minden cselekedet és esemény is befejeződik valamiként. A mozgás szakadatlan és egyben szaggatott is. Akkor szakad meg, amikor a mozgás más minőségbe, azaz a folyamatosság uj formájába megy át.

A színházművészet szóbanforgó kérdéseire alkalmazva ez azt jelenti,hogy a színészek színpadi alakjaikat a színpadi történések értékelésének, önnön logikus cselekvéseiknek, valamint az általuk érintett problémák látásmódjának folyamatosságában alkotják meg - mert ezek a tényezők teremtik meg a szerepben való szerves létezés folyamatossáe&L A szerepben való létezés folyamatossága viszont a színész színpadi életének fizikai oldalával és mesterségbeli tudásának elemeivel függ összet a kötetlen lélegzéssel, a beszéd és a psziohofizikai cselekvések folyamatosságával, a perspektíva által megszabott gondolattal stb.

Minden igazán drámai jellem fejlődésében mutatkozik meg; más a színdarab elején és más, amikor a darab befejeződik. Az igazi műalkotásban semmi sem statikus: mindennek van kezdete, logikus fejlődése és betetőzése, vagyis vége.

Ebben a realista művészet az élet fejlődésének törvényeit követi.

A színésznek ahhoz,hogy életszerű jellemet formáljon, a színpadi alak kiérlelése során feltétlenül egyidejűleg kell megragadnia szerepének kezdetét is, végét is. Ez, mint látjuk, Sztanyiszlavszkijnak a "két perspektíváról" szóló törvényével kapcsolatos. A színpadi alak nem tudja, mi vár rá a színdarab fejlődésének folyamán, a színész viszont minden fordulatot ismer és tudja a végső kifejlést is.

A színdarab elején Larisza /Alekszandr Osztrovszkij: Hozománynélküll lány/ férjhez akar menni Karandisevhez, a végén pedig épp Karandisev lövi le.- 114 -