Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A díszlettervező

A díszlettervező munkája akkor kelt erős, mély benyo­másokat, ha tehetsége és vérmérséklete beleilleszkedik a színház valamennyi alkotóerejének, elsősorban a szinész­­együttes erejének közös medrébe és ebben az irányban halad előre. És ennek megfelelően a díszlettervező, csakúgy, mint a színészek, "üresjáratban" kezd dolgozni, ha nem ragadja őt magával a színdarab érzelmi "magja", ha nem a drámairó nyomában halad, hanem a színdarabtól független, festői kom­pozícióinak "szabad" és csak saját számára kellemes megva­lósítására törekszik. Csak az a színpadkép jó, hűséges és magávalragadó, amely egységbe foglal minden szereplőt, a színpadi élet valamennyi ritmusát, az előadást átitató hangok és zajok összességét, legyen bár a cselekmény színhelye gyári üzem­rész, erdő vagy lakószoba. A díszletre nemcsak a nézőknek van szükségük, hanem a színészeknek is. Nemcsak a nézők, hanem a színészek képzeletét is izgalomba kell hoznia, túl kell ragadnia a kézzelfogható hatásokon. A szinész számára elengedhetetlen, hogy behatoljon a díszlettervező képi lá­tásmódjába és beleszokjék a színpadon megjelenő tárgyak vi­lágába - hiszen itt fog majd élnl-létezni az általa megtes­tesített alak. De milyen gyakran szorítják vissza és korlátozzák a színházban a néző képzeletét; semmi sem izgatja fel és nem ragadja túl fantáziáját a színpad portáljának keretein. A szobát úgy építették meg, hogy "teljesen ott áll előtte"; a nézőt megfosztották a lehetőségtől, hogy szabadjára en­gedje gondolatait és megpróbálja elképzelni,hogyan is foly­tatódik a szoba a láthatóság határain túl. Az oszlop tekin­télyesnek akar látszani, de közben véget ér a portál alatt, az erdőt valóságos falnak építették meg, s a néző képzele­tének nincs lehetősége, hogy kiszabaduljon a dobozból, amelybe egy unott és unalmas díszlettervező szorította be­le. A díszlettervezőből áradó unalom mindenki mást is el­- lo5

Next

/
Thumbnails
Contents