Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A rendező és a drámai mű

Franciaországban a naturalista, tehát egyben az amerikai dráma problémája eldöntött kérdés. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a Fifth Avenue jelenlegi drámatermése olyan meghökkentően mulatságos müveket hagyományoz-e majd a jövő repertoárjának, mint Courteline-éi ^ , olyan pontosan célbataláló nyílvesszőket, mint Becque-éi vagy Jules Renard-éi, akik közül az egyik előfutára, a másik figyelmes szimpatizánsa volt az Antoine-féle szabad színháznak, vagy örökit-e ránk olyan tragikus és kétségbeesett éneket, mint Strindbergó, akiről tudjuk, hogy André Antoine erősen hatott rá.

A szökevények kora

Az alkotókat, a tanukat a színház mindig olyankor érdekli, amikor valamilyen hit - legyen az vallási vagy politikai - szárnyat ad a drámai költő hangjának és köré tömöríti a tömeget, amelyet ugyanaz a reménység füt.

Nos hát, sokatmondó tény, hogy azok a müvek, amelyek elsősorban vallanak a XIX.század végétől az 1940-ee háborúig terjedő időszakról, az elszigetelt lélek számára Íródtak. A költő és a regényíró minden egyes egyénhez külön-külön szólt. Mintha valamennyien azt követeltük volna az alkotóktól, hogy olthatatlan elkülönülési igényünket elégítsék ki: uj művészetek születtek, amelyek a magányos ember képzeletéhez, egy más életforma iránti fájdalmas és titkos vágyhoz szóltak. Ezek a művészetek - a rádió, a film, a hanglemez - a magányos,önmagába zárkózott lélekhez fordul/56/ Georges Moinaux, Írói nevén Georges Courteline /1860- 1929/ kiváló francia szatirikus iró,akinek szellemes, éles megfigyelésről és kritikai élről tanúskodó vigjátékait, pl. a hires A rendőrfőnök 1ó fiút Magyarországon is sokat játszották.- /A ford./- 66