Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)
A rendező és a drámai mű
nak. Végül köztudomású, hogy az olvasás, ez a nyilvánvalóan visszahúzódó jellegű cselekvés, a modern ember legkapósabb időtöltése, amely a mindennapi vagy naponta kétszeri újságtól a hetilapig és néha a könyvig terjed. Anélkül, hogy valami prokiamáciőnak,kiáltványnak vagy agy nj Hernani-csatának lettünk volna tanul,az alkotó éa az egyén képzelete egy lassú, de feltartóztathatatlan elkülönülési folyamat során találkozott egymással; hiszen az egyik a maga számára,.szinte saját egyéni örömére Írja meg azt, amit a másik magányosan, a közösségtől,vagy hogy viszszatórjünk tárgyunkhoz,a közönségtől elsáncolva élvez majd. Mert korunk igazi tanulnak kifejezési eszköze a regény volt. Hogy csak Franciaországról beszéljünk: ötven óv művészete egyetlen jelentős drámai életművet tud felmutatni /a Claudelét, dehát ő vajon korunkhoz - és jövőnkhöz - tartozik-e?/, szemben egy regényirodalommal, amely olyan tanúvallomásokat hagy az utókorra, mint különösen Zola, Froust, /57/ Gide, Martin du Gard, Malraux müvei. Ha hiteles tanúvallomást keresünk kórunkról,ha magyarázatot keresünk szorongásainkra; ha a színész, aki megmaradt embernek,olyan müvet vagy olyan színpadi alakot igyekszik találni, amelynek révén végre kapcsolatba kerülhet a többiek /a közönség/ titkaival vagy igazságaival, nem mondunk paradoxont, ha azt állítjuk, hogy kérdéseinkre a választ végül is azokban a müvekben leljük meg, amelyek eredetileg csak olvasásra Íródtak. Ha a színésznek - aki valamennyiünk tolmácsolója - választania kell a típusok között, amelyeket egyfelől a legjobb drámaírók, másfelől a legjobb /57/ Nyilvánvaló, hogy még sok más nevet is említhetnénk itt, és - az olvasó Ízlésének megfelelően - Gide-et Barrés-szel, Proustot France-szal, Zolát Maupassantnal, Malraux-t Mauriac-kal, Martin du Gard-t Montherlant-nal stb. helyettesithetnők.- 67 -