Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)
A rendező és a drámai mű
Egy paradox megoldáa /52/ Ezenközben az optimisták azt állítják, és bennünket is szeretnének meggyőzni róla,hogy a fény nyugatról Jön. Ez a osillagászati paradoxon a művészetben, meglehet, igazság. És valóban, az Egyesült Államoktól kapott drámai müveket könnyű és kényelmes olvasni, végignézni vagy próbálni. De egy kis közelebbi vizsgálatot már nehezen bir ki az amerikai dráma. Â drótok jó, tartós anyagból vannak,mint minden, ami odaátról Jön. Túlságosan is jó anyagból. E müvek ügyessége, virtuozitása egy rosszkiadásu Hugóra emlékeztet,olyan Hugóra, aki modern kifejezési eszközöket használ. Franciaországban az emberi problémákat hajdan "lamento" formában tárgyaltuk, holdfénynél, történelmi monológok hangzottak el nem kevésbé történelmi sirok előtt; kiábrándult lelkünket az olasz mezőkön sétáltattuk, és nem félve a "mazochista" elnevezéstől, kijelentettük, hogy a mi vezérlőnk a fájdalom. A színpad, több-kevesebb ügyességgel, kölcsönkérte a költészettől a Lamartine megénekelte tavak és völgyek atmoszféráját. A szinpad a költő önimádó lelkiállapotainak és érzelmi modorosságainak illusztrációja lett. Hasonlóképpen napjainkban a szinpad egyesek számára csak eszköz, amely dialektikájuk egy-egy mozzanatának il/S1/ lusztrációjául szolgál. De, ami meggyőző a cambrai-J Chateaubriand-ban, az az olasz Uusset-ben és a spanyol Hernaniban eltorzul. Mert a színház mindig elárulta azt.ami az irodalomban művi és mesterkélt.Akármekkora intelligenciával visszük is színpadra az olcsót, a banalitást, az elvontságot - ott mindig lelepleződnek. /52/ A következő somokat, amelyek az amerikai drámára vonatKoznak,iy45/4b-ban irtuu, amikor igazgatók és színészek ádázul versengtek a Broadwayn bevált darabokért. /53/ Cambrai várót Észak-Franciaország Nord nevű département-jában;Chateaubriand is Északról származott./A ford./- 63 -
