Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A rendező és a drámai mű

Az arzén a coca-colában van

Az Egyesült Államok jelenlegi színpadán mindenről vagy csaknem mindenről beszélnek, az arzén vagy a gépfegyver, a coca-cola vagy a horogütés ál-drámai erényeinek segítségével. Pélnek a tirádától és a szótól. Valami nyers, csupaszul realista dialógushoz ragaszkodnak, ami olyan, mintha egy gyorsíró lesné el az életből. A figurák öntudatra ébredését elkerülik.

Márpedig én azt hiszem, mindenki elismerheti: ott, ahol nincs - akár egész az abszolutumig menő - öntudatra ébredés, ott nincsenek színpadi .jellemek sem.

Az amerikai drámaírók egész tehetsége és néha kifinomult művészete /amely kifinomultabb, mint általában hiszik/ arra irányul, hogy kikerüljék az öntudatra ébredést; mégpedig azért, mert úgynevezett mindennapi embereket ábrázolnak, akiknek gondolkodása alig haladja túl az üres fecsegés korlátáit. Valóságos anyakönyvi pontosság ez.

Mire Jó viszontlátni a színházban azt, amit más oldalról a filmrendező oly jól tud ábrázolni,ha akarja? A napi aktualitás, az élőbeszédszerü stilus - ezek, többek között, a film kifejezési eszközei.Manapság elfeledkeznek róla - és ezt a színigazgatóknak nem lehet megbocsátani -, hogy hajdan, immár több, mint hatvan évvel ezelőtt, egy francia színházi szakember, a gázmüvek egy hivatalnoka, a médani iskola /54/ segítségével megteremtette vagy megpró/54/ Médan francia kisvárosban állt Zola vidéki háza; itt gyűjtötte össze tanítványait, köztük a fiatal Maupassant-t, a naturalizmus mestere. A Médani esték cimü novellagyüjtemény, amelynek szenzációja Maupassant Gömböce volt, a naturalizmus egyik alapokmányának tekinthető.- /A ford./- 64 -