Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A rendező és a drámai mű

Azt hiszem, a színháznak akkor adunk majd újra uj értelmet és uj életet,amikor színházaink már nem a boulevard de la Madeleine-en vagy a burzsoá-republikánus háromszögben: a Madeleine-Opera-Saint Lazare területén vagy környékén helyezkednek el.

A színház korunkban ismeretlen művészet

Az igazat megvallva, ha megpróbáljuk kideríteni, milyen esélye van a mai színháznak, hogy ismét meglelje a maga naiv fényét és dicsőségét, nem szabadulhatunk egy makacs és csak annál fájdalmasabb gondolattól; attól, hogy a színház a mi korunkban ismeretlen művészet.

A legtöbb szerzőnek fogalma sincs, miféle mély ok készteti őket a jelenlegi drámai forma alkalmazására. "Ezt kaptuk örökségül"; úgy tetszik, ez lehetne válaszuk. Rendezőink és Claudel kivételével megvan-e drámaíróinkban legalább az az állandó lázadó szellem, amelyből a francia festészet több mint ötven év óta annyi közismert kincset merített? Matisse nyugtalan bájával, Picasso tragikus formáival vajon szembe tudunk-e állítani olyan drámai müvet, amely valóban sorsunkat, hányatott életünket reprezentálná?

A metafizikusok és a moralisták arra használják a színpadot, hogy ott valamilyen filozófiai posztulátumot fejtsenek vagy próbáljanak ki; a sikeres drámaírók valamilyen Bárard-féle mezbe /5°^ öltöztetik; végül a költők belefullasztják elapaszthatatlan szóáradatukba; a konzervmüvészetek, a mozi és a rádió, pedig dobozba csomagolják.

/50/ Christián-Jacques Bárard /1902-1949/ neves francia festő, díszlet- és jelmeztervező, Jouvet legközelebbi munkatársa.- /A szerk./- 60 -