Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A rendező és a drámai mű

Ez a rendezői technika, azt hiszem, Copeau burgundiéi visszavonulásai és a Vieux-Colombier első társulata idejé­ben jött létre. Azóta minden komoly iskolában volt egy rög­tönzés-tanfolyam is, ahol a rögtönzött kanavászok /ahogy a mi szerzőink mondanák: a bonyodalom/ szerkezetét, a gesztu­sok nyelvtanát és néha, mondhatni, szókészletét, a test és a lélegzés helyes működését, a plasztikus képzelet-fejlődé­sét tanulmányozzák.Ez a munka, a szinész analitikus gyakor­lata, korunkban többé vagy kevésbé nyiltan valamennyi köz­vetlen elődünket foglalkoztatta. Gémier, ha hihetünk Paul Gsellnek, irányitó módon vett részt ebben a munkában, amit akkoriban és még sokáig csak színészi gyakorlatoknak tekin­tettek. Artaud pedig végül kerek-perec papirra veti a tár­sulatvezetőknek ezt a lényeges problémáját és alkotásnak nyilvánítja azt, ami ő előtte csak házi használatra szánt munka volt. Sardou, a mai színház Arisztotelésze Ha azonban fel akarjuk mérni egy ilyen színház esé­lyeit önmagának rendszeres kifejezésére, egy meghatározott tényállásba ütköznünk: a színház társadalmi helyzetébe. Ez a tiszta szinpadmüvészet, ahonnan a dialógusgyártó száműzve van, nem a közönség közönyével kerül szembe, hanem egy nyilvánvaló kereskedelmi szemponttal: Párásban legalább negyven színház van, amelyek számára színjátékot kell szál­lj tani. Hogy legalább a színészek és a műszakiak megéljenek, azt kell eljátszani,ami van.A megszokás, a hagyományok ^ , a szellemi tunyaság azt eredményezik, hogy igazán eredeti /48/ Mert ezek a magánszínházakban még legyőzhetetleneb­­bek, mint az államiakban.- 58 -

Next

/
Thumbnails
Contents