Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A rendező és a drámai mű

ott van Agrippa d*Aubignéban, /43/ jjogy Uoliere a maga elevenségét éa költői lendületét a vásári színjátszás mutatványaitól és elődeinek számtalan vígjátékétól kölcsönözte, amelyeket sorra kizsebelt 5

mivel, másfelől, az uj nemzedék első fontos müvei valamilyen filozófiai program ellentmondást nem tűrő szabályainak engedelmeskednek és alkotásuk ritmusa a demonstrációnak /a figurákon kivül eső/ ütemét követi, és mivel a színház nem a logika tudoraitól kapja majd vissza bűvös erejét, a rendezőnek tehát joga van úgy gondolkodnia, hogy mivel a drámai költő - ha van ilyen - nem tudta megteremteni vagy ujJáteremteni a maga sajátos rendjét és diszciplínáját. neki, a rendezőnek, joga, sőt kötelessége, hogy bármely müvei kapcsolatban, akár ő irta kanavászát vagy szövegét, akár nem, úgy munkálkodjék, ahogy jónak látja. Mert neki megvan a maga rendje, megvan a maga diszciplínája, sőt a maga hagyománya is.

Ml a teendő?

Nyilvánvaló,hogy ez a pillanatnyi következtetés rendkívül veszélyes. Azokat, akik valamilyen technika letéteményesei, arra csábítja, hogy kiváljanak a színház közösségéből, arra indítja őket, hogy elszigetelten cselekedjenek,önző módon alkossanak, és ez annál károsabb az igazságra, mivel a kísérlet könnyen kudarccal zárulhat.

/43/ Robert Garnier /1534-1590/ francia tragédiairó«/ Théodore Agrippa d’Aubigné /1552 - lb30/ tehetsége* költő és szenvedélyes szatirikue iró, akii narcos hugenotta meggyőződéséért sok üldözés ért. Egyébként Mme de Maintenon nagyapja.- /A ford.A

51

i