Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Részletek egy intrjúból

Véleményem szerint munkásságunk csak akkor lesz egyszerre időszerű és Időtálló, ha kapcsolatban leszünk egymással, ha kicserélhetjük egymás között terveinket, elgondolásainkat, Íróinkat és óhajainkat, ha összevethetjük kudarcainkat.

... És a fiatal drámaíróknak?

Minden színházi társulat vezetőjének legfőbb gondja kellene, hogy legyen a nemzedékéhez tartozó Írók müveinek bemutatása. De ezeknek Is figyelembe kellene venniük, hogy a színművészet - amely igényes és féltékeny művészet - nem néhány hónapig tartó, múló figyelmet kíván tólük. Egyébként a drámaírók száma egy adott korban igen korlátozott. A mi nehéz és hálátlan feladatunk az, hogy felfedezzük és közvetítsük őket. Csak nekik köszönhető, ha színészi létünk egy adott országban, egy adott korban nem haszontalan, nem teljesen értelmetlen, és legalább azzal a mélységes örömmel ajándékoz meg bennünket, hogy emberek vagyunk. De ezek az Írók néha kicsúsznak kezünk közül és másutt adatják elő müveiket. Olyankor ez a ml bajunk. És néha az övék Is.

Ml a véleménye a kritikáról? Milyen konkrét hasznot hajt a szinház Irányítóinak? Valóban útmutató szerepet tölt-e be a közönség és a színház szempontjából?

Ha meg akarjuk jelölni, hány igazi kritikus van egy nemzedékben, legfeljebb egyig vagy kettőig számolhatunk, anélkül, hogy az igazságtalanság kockázatát vállalnunk kellene, legalábbis akkor, ha valóban némi jelentőséget tulajdonítunk ennek a szónak és elfogadjuk azt a nagyigényü, de szükséges meghatározást, amit Jacques Copeau adott róla: "Azt akarom, hogy a kritika őszinte, komoly és mély legyen; hassa át a tudat, hogy a költővel szemben alkotó funkciója van; legyen méltó rá, hogy a költővelegyütt vegyen részt a mü létrehozásában és hogy, vele együtt,a kultúra iránti felelősséget hordozza.r Ugy-e, csodálatos meghatározás ez?- 34 -