Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)
Részletek egy intrjúból
retés e téren csak aláhúzza a mii megvalósításának fontosságát. Mindenesetre egy francia színművészeti iskola számára - márpedig ez volt a társulat eredeti magva - a francia klasszikus repertoár a tanulóévek alfája és ómegája. Jacques Copeau nagy tekintélye Franciaországban és másutt talán elsősorban annak az állandó törekvésének tudható be, hogy hazája nagy repertoárjának visszaadja teljes világosságát és átiitőerejét. Mi a véleménye a klasszikus tragédia előadásáról és milyen feltételeket tart hozzá szUkségesnek?/azlnéBZ- képzés. a közönség Ízlése stb./ Tudja-e, hogy ez a látszólag oly egyszerű kérdés egy egész könyv témája lehetne, és hogy ez a könyv soha nem jön létre, mivel sem Talma, sem Copeau nem irták meg? Érzi-e, ennélfogva,hogy milyen zavarba hozza páciensét? Ha rámutatnék a szükséges feltételekre - amivel mindjárt Jó adag pedantériáról tennék bizonyságot -, gondolja, hogy csak egy lépéssel is előbbre jutottunk volna? Ne felejtse el, hogy a színházi elgondolásokat és elméleteket csak a színpad oldja meg, a siker vagy a bukás áltál.Különösen áll ez a klasszikus tragédiára.Természetes, és hadd emlékeztessem itt előző kérdésére adott válaszomra, hogy egy klasszikus tragédia szinrevitele nem néhány hónapos rögtönzés müve; sem a Comédie Franjaiseben, sem másutt - hacsak nem tekintjük szólisták számára irt műnek, ami különben gyakran előfordult. Ha Paulina szerepét játsszák Jól, akkor Polyeucte-ét hanyagolják el. Ha Pyrrhus megrendítő, akkor Hermione szinte megbénítja az embert.És nem volt-e ez mindenkor Így? Hadd tegyem fel önnek ezt a kérdést. Emlékezzék rá, mit lr Proust Berma kisasszonyról; nagyon jellemző ez arra, hogy a közönség a nagy tragikusok /Sarah Bernhardt, de Max, Mounet-Sully,- 31