Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

koruktól fogva részt vesznek a munkában, de még a műélvezetre és a művészet Iránti érdeklődésre sem nevelték rá őket, ezek egyszerűen, meglévő tudásukkal értelmeznek mindent, munkájukat a lelkeaedée viszi előre. Ezeknek nagy szükségük van az irányításra, hogy tovább fejlődhessenek.Ez a helyzet a dráma művelői között általánosnak mondható.

A konferencia jegyzőkönyvéből látható, hogy a rendezőknek viszonylag komoly feladatot osztottak ki, azzal,hogy az előadó művészet szervezésével bízták meg, - a rendezőnek kell a tudásból lehetőséget teremteni - ezért a fenti feladatot is a rendezőknek kellene ellátni. A rendezők nagy része azonban olyan helyzetben van, hogy kedve ugyan volna hozzá, de ereje, ideje nincs. A dráma és a hagyományos opera nem azonos: hagyományos opera rendezője elődeitől egy teljes technikai készletet kapott, amelyet aztán átad az ifjabb nemzedéknek, a drámának azonban nincs ilyen technikai készlete. A hagyományos operánál, a technikai gyakorlással kezdik a munkát, a drámának azonban nincs ilyen egységes technikai bázisa. Nagyon egyetértek Vu Hszüe elvtárs véleményével, aki szerint még abban az esetben is, hogy ha a rendezőknek valami uj ötletük születnék, akkor is kétséges, hogy kifejező erő hijján megvalósulnak-e; tegyük hozzá, sok rendezőnek még ötletei sem születnek. A versenyzés is egy módszer, de nem az egyetlen módszer. A társulatok munkája rendkívül hajszolt, egyik feladatot kapják a másik után, megesik, hogy a szövegkönyvek tanulmányozására sem futja az idejükből, a komolyabb stúdiumokra és a tanulásra általában meg egyáltalán nincs idejük. Keveset tanulnak,keveset láttak, keveset értenek a mesterséghez, olvasottságuk hiányos, bizony sok rendezőnek közös fogyatékosságai ezek. Éppen ezért a tanítómesterek kérdésének megoldására, a rendezők mesterségbeli színvonalának emelésére hathatós eszközöket kell igénybe venni, ez ugyanis a dráma továbbfejlesztésének egyik kulcskérdése.- 61 -