Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

egyrészt részletezéssel, másrészt egyszerűsítéssel, egyrészt egysíkú előadással, másrészt tömörített árnyalással történik. Ha nem vesszük figyelembe az objektivitás követelményét, akkor nem lesz művészi az alkotás, a közönség bizonyosan unalmasnak fogja tartani. Bármelyik hiányzik is, akár az objektivitás, akár a szubjektív elem, nem lesz realista alkotás. Vannak olyan elvtársak, akik, ismerve alkotói gyöngeségüket, azzal kísérleteznek, hogy színesebb szerepeket Írnak, de nem ebből a kettősségből kiindulva, ezért alakjaik csak vulgárisabbak lettek s létrehozták a naturalizmus és a formalizmus keverékét.

Ha ellene vagyunk a misztifikációnak és az ösztönösségnek, és realista művészetszemléletet akarunk teremteni, mindenekelőtt tanulmányozni kell a művészi alkotás törvényszerűségeit, szorgalmas tanulással és gyakorlással kell megteremtenünk a technikai alapot, fel kell ismernünk, hogy a művészeti alkotás a technikai kifejezés segítségével tudja csak feltárni a figurák lelkivilágát. Meg kell tanulni a hagyományos opera és a külföldi dráma értékes technikai fogásait, világos tagolását, képszerű, megkapó lélekábrázoló módszerét.De fokoznunk kell a művészeti nevelést is és soksok anyagot kell felhalmozni az életből. Továbbá figyelmet kell fordítanunk az emberre és a társadalom politikai életére is. Csak ha az embereket megértjük, akkor tudjuk megalkotni képüket; hej) belülről is együtt érzünk a társadalom politikai életével, együtt élünk, együtt lélegzünk vele,akkor tudjuk bemutatni a társadalom eszméit, ha szilárd technikai alappal rendelkezünk, akkor tudunk művészi alkotást létrehozni.

Negyedszer: meg kell oldani a tanitómesterek kérdését /ez egyébként a színtársulatok sürgős kérése is/.

Az elvtársak legnagyobb részének képzettsége alacsony, kora fiatal, tapasztalata kevés. Nemcsak speciális képzésben nem részesültek, hanem színpadi müvet is keveset volt alkalmuk látni. Vannak olyan elvtársak, akik ugyan gyermek- 60 -