Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

úgy kell történnie, hogy a dráess művészi tisztaságát megőrizze - olyan legyen, mint a szépen kidolgozott ötvÖ8munka vagy drágakő: ne lássák rajta a véső nyoma. Nem használhatja a dráma a hagyományos opera tarka ékességeit, ügy gondolom, hogy a drámára nézve az Jelenti a fő nehézséget, hogy lényegében nagyon kevés dolgot kölcsönözhet máshonnan. Ha felhasználja a hagyományos opera művészi sajátosságait, akkor a hagyományos operát teljes egészében meg kell értenie, máskülönben Üres, oda nem illő sablonokat vesz át.

Gyakran halljuk azt, hogy a mi drámánk alapjában véve külföldi dráma, vagy hogy a külföldi dráma hatása alatt van. Szerintem ez nem feltétlenül rossz. A baj inkább ott van,hogy nem tanultuk meg jől az igazi külföldi dráma érett művészetét. Olyan elvtársak, akik láttak színpadon, olvastak, tanulmányoztak külföldi drámákat, tulajdonképpen nagyon kevesen vannak. Mi lényegében csak a filmről ismerjük a szovjet színházi művészetet, az "Anna Kareninát", az "Éjjeli menedékhelyt", a "Revizort" és más müveket.A művészetnek ezek a nagyságai igazi szinészi Játékot olvasztanak ki kohójukból, s minden részletükkel megindítják a nézőt. Nagy szükség volna arra, hogy hazánkban létesüljön egy olyan, példaként szolgáié drámai intézmény, amely a külföldi tapasztalatokat az oktatástól a színpadi előadásig mindenben alkalmazza.

Véleményem szerint a drámának meg kell őriznie jelenlegi művészi formáját, de sokat kell fáradoznia a technikai alapok fejlesztésén. Ha a hagyományos operához hasonlatosan ki tudnánk finomítani a figurákat és a színpadi térábrázoláat tiszta éa minden felesleges elemet elvető formájúvá, ha a hagyományos operáéhoz hasonló művészi kifejező erőt és művészi általlnositást tudnánk teremteni a drámában is, akkor drámai művészetünk talpra állna.

Harmadszor: meg kell szüntetni a művészeti alkotásban a misztifikációt és az ösztönösséget.- 58 -