Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

kiválthatnak belőlünk,de nem is azabad arra gondolnunk,hogy egy sort vagy akár csat egy szót is megváltoztassunk bennük. Vagy amikor Han Huang "öt bivaly" cimü festményében, vagy Ku Hung-ceung "Estély" cimü képében gyönyörködünk,tanulmányozhatjuk, hogy ezek a kiváló mesterek milyen mesterségbeli tudással örökítették meg a természet szépségét vagy az emberi életet, de soha nem gondolhatunk ezeknek a festményeknek a legcsekélyebb megváltoztatására sem. A színház azonban más kategóriába tartozik. A színház a nép között él, egész léte a színpadhoz kötődik, tartalmi és formai tekintetben soha nem szűnik meg változni és fejlődni közönsége egyre megújuló igényei szerint.A kinai színház nyolc évszázados története a legjobb bizonyság erre. Minthogy a dráma a nép között él, csupán az állandó változás és megújhodás tarthatja virágzásban, ellenkező esetben hanyatlásnak indul. A kun-csü műfaj története szolgáltat erre kitűnő példát. Amikor a kun-csü, amely a népből származott,elhagyta a gazdag talajt, amely táplálta, s a feudális Írástudók henyélését kitöltő szórakozássá vált, megállt a fejlődésében és elzüllött. Egy esszében, amelynek a cime "Miközben a virágokat figyeltem Csanganban", s amely Tao Kuang uralkodása idején /1821-1851/ Íródott, a következő tanulságos részletet olvashatjuk:

"... Amikor a közönséges, alacsonyrendü őr-huang és a csattogtatóval kisért melódiák kerültek előadásra, zajos tetszésnyilvánítás hangzott fel a színpad alatt. De amikor kun-csüt énekeltek egy t eaházban, a közönség mind a földszintről, mind az emeletről úgy eltűnt, miként a csillagok a hajnalodó égről. Amikor a tudós férfiak összejönnek egy kis borivásra és az énekesnők meghallgatására, csöndesen mosolyogva, fejükkel bólogatva hallgatják végig a számokat. Milyen más egy peking-opera előadásának lármája és nyüzsgése ! "

Bár az a feudális "tudós férfiú", aki ezt az esszét irta, legnagyobb elismerését azon közönség exkluzivitásának

47 -