Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

sorrehdet be kell köztük tartani. Semmiesetre sem választhatjuk szét ezeket a mozzanatokat gépiesen.

Drámai örökségünkkel foglalkozva első lépésünk a megértés és a javítgatás lehet, azzal a céllal, hogy megszabadítsuk feudális lerakódásaitól és magunkévá tegyük kitűnő demokratikus vonásait, világoséul megkülönböztessük a régi feudális uralkodó osztály dekadenciájának befolyását a régi idők népétől származó demokratikus és forradalmi elemektől. Csak akkor beszélhetünk tulajdonképpen hagyományos színházunk értékeinek továbbfejlesztéséről, ha mindezt megtettük. A már eddig megtett kiigazítások összessége figyelemreméltó mértékű - átvizsgáltunk számos hagyományos színmüvet, számbavettük és megbecsüljük a kiváló színészek technikai tudását, értékeljük és tökéletesítjük a hagyományos formákat - mindenütt ezzel kezdjük a drámai hagyományok bírálatának és továbbfejlesztésének folyamatét.

De a birálat és az átvétel még messze van attól, hogy elégedettek lehetnénk vele. Ezen az alapon végrehajthatunk reformokat és létrehozhatunk valami újat. A reformokhoz azonban helyes álláspontra és helyes módszerekre van szükségünk, a modern művészet és a modern tudomány tapasztalataira, igy tudjuk csak gazdagabbá tenni hagyományos színházunkat, Így tudjuk uj élettel megtölteni, uj, a korszaknak megfelelő fejlődést biztosítani számára, igy tudjuk hozzákapcsolni a ma emberének érzelmi- és gondolatvilágához, a jelenkor művészeti tapasztalataihoz. Az a célunk, hogy alkalmassá tegyük a régit a korszerű felhasználásra, hogy ki tudjuk velük elégíteni a szocializmus korának munkásai, parasztjai és katonái szükségleteit. Nem őrizhetjük tétlenül hagyatékunkat, mert akkor rabszolgáivá leszünk.Túl kell lépnünk a tartózkodáson, és vissza kell tükröznünk a nagyszerű uj valóságot, uj alkotásokat kell létrehoznunk a meglévőkből. Uj alkotásaink nem szakadhatnak el a hagyományok alapjától, mert ezzel azt kockáztatnánk, hogy légüres- 37 -