Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

opera színdarabjai és játékstílusa, - amely pedig a falvakban formálódott ki, - gyakran tartalmaz feudális babonákat vagy a borzalmak, illetve a szexualitás egészségtelen hangsúlyozását. Természetesen a feudális világnak ezek a lerakódásai károsan hatottak a közönségre.

Néhány évtizeddel a felszabadulás előtt, a reakciós Kuomintang-rezsim uralma idején ezek a nemkívánatos mozzanatok szemlátomást megszaporodtak a színházban, különösen a nagyvárosokban; abban az időben pedig, sünikor a japán imperializmus tartotta megszállva Kinát, ez a rothadás még gyorsabban terjedt. Pekingben, Sanghájban és Vuhanban éppen úgy, mint az úgynevezett "háborús fővárosban" Csungkingban ezekben az időkben a színházak rosszul szerkesztett színmüveket játszottak vulgarizáló vagy pornografikus modorban. A Jó darab és a Jó előadás egyre ritkább lett ezekben az időkben. Sok szintársulat feloszlott, nem kevés azoknak a daraboknak a száma, amelyek eltűntek a színpadról, s őt helyenkint a színházi élet lényegében meg is szűnt. Ilyen kárt okozott a klasszikus színháznak a reakciós Kuomintangrezsim és a kegyetlen japán imperializmus hódítása, úgy hogy a felszabadulás előestéjén az egész szárazföldi Kina területén a hagyományos kínai dráma a válság mélypontján volt.

Ezzel az örökséggel kellett a munkát elkezdenünk,"átvennünk és megreformálnunk" a hagyományos színházat, és felépíteni belőle uj, szocialista színházunkat.Ilyen körülmények között Mao Ce-tung politikája, az "ügy gyomláljunk a régiben, hogy kinőhessen közüle az uj!" - politika világitó fáklyaként mutatta utunkat.

Ez a politika azt követelte meg, hogy vegyük alapos vizsgálat alá ezt a magas eszmei és művészi színvonalú, de sok salakkal terhelt régi hagyományt, bíráljuk, tegyük magunkévá, reformáljuk meg és ujitsuk meg. A bírálat,az elsajátítás, a reformálás és megújítás egy egységes folyamatnak integráns részei, bár Jelenlegi gyakorlatunkban bizonyos- 36 -