Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)
7 A régi időkben a közönség három oldalról figyelte a színpadot, amelyen nem volt semmiféle díszlet, sem függöny. A darabokat úgy is Írták, hogy megfeleljenek ezeknek a feltételeknek. A hagyományos kínai színház nem más, mint sajátos és hatásos kombinációja az ének, tánc, mozgás /színészi játék/ és beszéd elemeknek. /Sokan állították azt - nagyon helyesen - hogy a kínai drámában megvannak a némajáték és a szavalás /recitálás/ elemei is; az egyszerűbb megoldás kedvéért én itt ezeket belefoglalom a mozgás és a beszéd tartalmába./ Ennek a négy elemnek a megfelelő aránya a darab témájától és természetétől függ. A drámairónak a színpadi technika mesterének kell lennie, hogy megfelelő alkalmakat nyújthasson a színésznek tehetsége megcsillogtatására és technikai sajátságainak felhasználására; a jó színésznek viszont nagyon sokoldalúnak kell lennie. Minthogy ennek a cikknek nem lehet feladata az, hogy átfogó ismertetést nyújtson a kinai színpadi technikáról,én csak röviden említem meg itt a legszembeötlőbb vonásokat. A drámának könnyen érthetőnek kell lennie s a közönség legnagyobb részének a történet a legfontosabb. Mellékesen megjegyezhetjük itt, hogy a kinai parasztok többsége összes történelmi ismereteit a színházból szerezte, minthogy az operák tömve vannak történelmi eseményekkel. Minthogy a színház a tömegek számára van,a cselekményt világossá kell tenni.Természetesen egy hosszú dráma bemutathat egy történetet a maga teljességében, viszont egy jelenetnek önmagában is, a darabból kiszakítva,kerek egészet kell alkotnia, amelynek füle-farka van. Sok hagyományos opera cselekménye annyira közismert, hogy egyetlen kiszakított Jelenet is teljesen érthető a színházlátogatók többsége számára; ha azonban nem mindenki ismeri az egész történetet, akkor minden egyes jelenetet az előzmények ismertetésével kell bevezetni. Kétségtelenül ezért van az, hogy a színpadokon elő- 23 -
