Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

névtelenek voltak, Így a Jijangról, Senhszi tartományról, Anhuj tartományról, Hupej tartományról elnevezett műfajok szerzői. Pedig ezek a tájoperák Igen nagy népszerűséget él­veztek és jelentős hatásuk is volt annakidején. A kínai színház eredetének és fejlődésének élesztője a nép volt. Jóllehet voltak színházi előadások az udvarnál is, de a színház soha nem volt udvari művészet. A Tang di­nasztia idejében énekes és táncos előadásokat lehetett lát­ni a kurtizánok negyedében. A oa-csü műfaj, amely a Szung­­dinasztia idején keletkezett, s amelyet felhasználtak oly­kor a császári palotában rendezett mulatságok, estélyek mű­sorában is, eredetileg nem volt egyéb, mint bohóctréfa, messze volt attól, hogy színdarabnak lehessen nevezni. A Ca-csü a Jüan dinasztia idejében érik teljességre,de ez a fejlődés nem a császári palotában ment végbe. Hasonlóan a Déli Színjáték műfajához, amely Dél-Kinában alakult ki a XIII, század folyamán, a ca-csü is népi eredetű. Soha nem léteztek kizárólag az udvar és a császári palota szolgála­tában álló színtársulatok, és csak nagyon kevés olyan gaz­dag előkelőség akadt, aki saját kis színtársulatot tartott. A Csing dinasztia idejében azonban volt a Jólismert színé­szeknek egy igen korlátozott számú csoportja, amelyet az udvari előadások számára tartottak. Ilyenformán a színészek teljesen a nyilvános előadásoktól függtek, amelyeket szín­házakban vagy templomokban rendeztek bizonyos ünnepségek vagy vásárok alkalmával s ezért a színészek városról város­ra vándoroltak. Egyes színtársulatok egész életüket vándor­­uton töltötték, hatalmas vidékeket, néha az egész országot bejárva, gyakran éhséggel és hideggel küzködve. De a szín­müvek a városokban születtek. Nem mintha a régi társadalom­ban a színházat nem befolyásolták volna a feudális erköl­csök és konvenciók s nem függött volna bizonyos mértékben az uralkodóosztály Ízlésétől; fő közönsége mindazonáltal városi kisemberekből, kézművesekből és parasztokból állott. S ha ez a közönség fogadta rosszul színmüveiket, akkor a színész megélhetése forgott kockán.- 19 -

Next

/
Thumbnails
Contents