Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

VII. A fenségesről

mányzó mechanikusan gyilkoltatja le őket; el sem lehet képzelni, amint Trumanban Hirosima napján valamilyen belső konfliktus kettéhasadást idézne elő önmagán belül: a náci koncentrációs táborok vezetői pedig hideg könyvelők voltak. Ez a társadalom az őrültségben ér véget, szörnyetegek és bolondok pedig nem jó drámai hősök, mert teljes egészében szörnyűségük vagy őrültségük határozza meg őket, tehát nincs konfliktus.

A drámában - akárcsak az életben, amelynek cselekményeit a dráma utánozza - az igazi hősök azok, akiknek önma^ gukon belüli kettéválása a legmagasabb fokon fejezi ki koruk igazi konfliktusait. Ma mindezek a konfliktusok a népi tömegek felszabadulási harcaihoz kapcsolódnak. A dráma nem tehet mást, mint hogy politizáljon; akár tetszik, akár nem, vissza kell térni Corneille-hez.

z

1919 és 1925 között Corneille tragédiáiból tanultam meg a dialektikus gondolkodást. Pedig abban a korszakban,abban a környezetben és azzal az életmóddal milyen távol álltam attól,hogy megérthessem őket! A reimsi líceumban voltunk néhányan, hasonló körülmények között élő fiuk, akiknek az volt a fő büszkeségünk, hogy dacoljunk szüléinkkel vagy az igazgatóval, vagy hogy közösen költsük el az orvosi karon csent ópiumos pépet.És hősnek kiáltottuk ki közülünk azt,aki elsőnek szakított családjával, aki elérte,hogy megvonják tőle az ételt; és közben nszünkbe sem jutott, hogy országunkban a gyermekek nagyrészének közös sorsa az, hogy tizenhat éves fejjel magának kell megkeresnie kenyerét. Mit érthettünk meg mi a tragédia tartalmából, amely tragédiáról Corneille ezt irtat

"A tragédia méltósága valamilyen fontos államérdeket vagy olyan szenvedélyt követel, amely nemesebb és férfiasabb a szerelemnél; ilyen például a becsvágy vagy a bosszú; és nagyobb szerencsétlenségek iránt akar félelmet kelteni, mint amilyen egy szerető elvesztése...- 93 -