Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

V. A színjátékról, mint drámáról

Gondolok a detektivregényre éa különösen Peter Cheney regényeire, amelyek az ötfelvonásos tragédiákhoz hasonlóan épülnek fel. Az ilyen regényekből az olvasóban általában nem marad meg semmi. De ha mégis marad valami emléke, úgy az a bonyodalomra vonatkozik, azaz az eseményre, amelynek a regény szereplői csak színészei, végrehajtói. A detektivregény kedvelőit főleg a cselekmény bonyolódása és megoldása vonzza;a szereplők csak néhány sommás jellemvonással vannak meghatározva, soha nem fejlődnek, nem változnak, nem alakulnak át; hasonlóak a színház lsgsommásabb formáinak szereplőihez, Scaramouche-hoz vagy Pulcinellához.

Ennok megfelelően Csehov drámáira a néző igy reagál: a darab, amely úgy folyik le előtte, mint egy álom,álmodozásra serkenti. Csehov darabjait csak Sztanyiszlavszkij modorában lehet jól rendezni, ahol a játéknak a deklamációhoz viszonyítva olyan nagy tér jut, hogy a nézőnek minden lehetősége megvan az álmodozásra.

A detektivregényre viszont az olvasó úgy reagál, mint egy színházi néző. A cselekmény nyűgözi le. Siet a kifejlet felé, néha még gyorsabban, mint a dráma színészei; oldalakat ugrik át, és ráveti magát az utolsó fejezetre, annyira szeretné már ismerni a véget, a kifejletét.

z

Az úgynevezett "negyedik fal"-elméletnek az volt a célja, hogy a cselekvő színházat álmodozó színházzá változtassa, mert arra törekedett, hogy végetvessen a színész és a néző baráti konfliktusának.

Jouvet a "negyedik fal" elméletét, amelyet közvetlen elődei vallottak és amely ellen ő fellázadt, igy határozza meg:

"... a színpad negyedik fala. Ez annyit jelent: úgy játszani egy darabot, mintha a cselekmény a valóságban folynék le és a néző úgy érezze, hogy csak indiszkréció vagy vé- 74 -