Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

V. A színjátékról, mint drámáról

Elemzésünk vonatkozásában azonban keveset számit a szerző. A fontos az, hogy ha a színházi színjáték sikerült, ha "ült", ha megkelt, akkor színészek és nézők egyaránt meghajszolt idegzettel hagyják el a színházat, éppen úgy, mint a cigány éjszakák, mint a spanyol kabaré után, vagy - ahogy ezek kapcsán Írtam - mint az,aki gyönyört kapott és gyönyört adott.

Végig a színjáték alatt a nézőtér nemcsak tapsaival /vagy füttyeivel/ gyakorol hatást a színpadra, hanem köhögéseivel, zajaival, csendjével, a csend különféle fajtáival,és azzal, hogy mikor áll be .a nevetés, a csend, a taps vagy a siró tömeg sajátos zizegő neszezése. Mindettől a színészek játéka, sőt még a darab értelme is egyik estéről a másikra Jelentékenyen módosulhat.

Ez a kapcsolat nézőtér és színpad,ez a"baráti konfliktus" szinész és néző közt, melynek minőségén múlik a színjáték sikerének foka, a maga módján megfelel a drámai cselekmény definíciójának, úgy,ahogy azt francia tanáraim a tragédia kapcsán elemezték.

Ezek szerint tehát a színházi színjátékot úgy határozhatjuk meg, mint olyan drámai cselekmények sorozatának fejlődését, ane lyek nem egymásra rakódnak, hanem egymásból következnek és egymástól függően szerveződnek meg;

1. Az egyik drámái cselekmény az, amelyik az előadott darab - tragédia, dráma vagy vígjáték - tárgyát alkotja;

2. A másik drámai cselekmény az, amelyet minden egyes szinész számára a saját játéka, és a színészek összessége számára - akik az eljátszandó darabtól függően szervezik meg egymáshoz való viszonyukat - az egész darab Játéka jelent;

3. A harmadik drámai cselekmény az, amely a színészek és a nézők, a színpad és a nézőtér között bonyolódik és oldódik meg minden este, és minden este másképpen.

A tragédia, ha előadása azokat a helyes arányokat követi, amelyek a színházi színjáték különféle drámai cselek- 70 -