Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

V. A színjátékról, mint drámáról

Miért kezd ez az Oresztesz a karral fecaegni, ahelyett hogy azonnal felállítaná csapdáját? Pedig a tragédia kifejletét éppúgy ismertein, mint bárki más.

Visszatérve az előző fejezet analógiáihoz elmondhatjuk tehát, hogy a néző a színpadon folyó cselekmény szempontjából ugyanabban a helyzetben van, mint a közönségével szembenéző színész vagy szónok, a rendkívüli veszélynek kitett ember vagy a gyors kutyáktól Űzött nyúl.

A színházi előadás mint színjáték az a drámai cselekmény, amely a függöny első felgördültétől annak végső lemeneteléig a színészek és a nézők, a színpad és a nézőtér között végbemegy. A nézőtér és a színpad egyforma aktivitással vesz részt benne, és a néző, ugyanolyan okból, mint a színész, keresztülmegy azon a szédítő "önmagunkon belüli kettéváláson", amely a tudatos cselekvést a maga éberségének tetőpontján jellemzi.

z

Mikor az előbbiekben számot adtam azokról az éjszakákról, amelyeket ifjúkoromban az Aranyhalban a Dlmltrievicsféle cigányegyüttes társaságában töltöttem, azt követően pedig a spanyol kabaréról - első Ízben kíséreltem meg elemezni a színésznek és a nézőnek, a színpadnak és a nézőtérnek azt a baráti konfliktusát, amely a színjáték eleven lényegét alkotja.

Az Aranyhal pincéjében majd meghaltunk a vágytól, hogy együtt énekeljünk és táncoljunk a cigányokkal és karunkba szorítsuk a gyönyörű, mélyhangu énekesnőket -, pontosan úgy, ahogy az életükben először színházat látó magyar parasztok égtek a vágytól, hogy észheztéritsék a színpadon ágáló cselszövő kulákot, és ahogy én a Théâtre des Noctambules-ben kis hiján felkiabáltam volna Oresztesznek, hogy vigyázzon Aigisztoszra.Qe a játék szabálya és a cigány erkölcsök szigora nem engedte, hogy beugorjunk az Aranyhal parkettjére, a nézőnek pedig a rivalda tiltja meg, hogy felpattanjon a színpadra.- 67 -