Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

IV. Sztanyiszlavszkijról, Diderot-ról és másokról

Épp ellenkezőleg van ez az álomban, amelynek során az állat s az ember önmagán belül csak kevéssé válik ketté; a drámai cselekménybe keveredett élőlényre viszont a végsőkig feszült éberségi állapot a jellemző. Ugyanígy működnek az értelem sugallatai is, amelyek csak az emberéi,mert nála az állati tudat a tudat tudatosságával, a meggondolt gondolattal bővül; ezért is hajlamos sok ember arra,hogy az értelem sugallatát isteni adománynak, "kegyelemnek" tekintse. Az önmagunkon belüli kettéválás egyaránt meghatározza a drámai c selekményt, amely az élet utánzása és magát az életet, amelyet csak úgy lehet pontosan jellemezni, mint egy drámai cselekményt, amelynek kezdete és vége van, és amely, a születéstől a halálig, fejlődése során összebonyolitja és kibontja mindazokat a konfliktusokat, amelyek az eredeti szituációban, a csirának önmagával és az egész belső és külső környezettel való viszonyában benne rejlettek.

z

A színész paradoxona - vagy ha úgy tetszik, dialektikája - hallatlanul izgalmas probléma. Vegyük elő ismét Diderot-t:

"Nem azt akarom állítani, hogy magának a természetnek nincsenek fenséges pillanatai; de úgy gondolom, ha valaki biztosan megragadhatja és megőrizheti fenségüket, akkor erre az képes, aki képzelete vagy zsenije segítségével megsejtette és hidegvérrel visszaadja őket."

Világos fej, tudatosság és önfegyelem, hidegvér, "vasfej", "önmegtagadás" /Diderot/ - ezekre a tulajdonságokra van szüksége a színésznek, hogy eljusson ahhoz az "önmagán belüli érthetetlen kettéválásig" /Diderot/, amely mesterségének lényege. Ez szöges ellentéte a természetnek, de épp azok a nagy színészek, akiknek leginkább van szükségük rá, hogy "természetükön" úrrá legyenek és beleolvasszák játékukba.Ez szöges ellentéte az ösztönnek és a szenvedélynek; ennek a- 59 -