Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

IV. Sztanyiszlavszkijról, Diderot-ról és másokról

valaki könyörtelenül üldözné és mintha egész beszéde - szavak, gesztusok, intonálások - olyan parancsoló szükségszerűséggel sietne a kifejlet felé - ha igazán jó beszédről van sző -, mint a folyó a tengerbe.

Hasonló módon viselkedik az az ember is, aki valamilyen rendkívüli veszélyben forog; erről már szóltam a tragédiának szentelt fejezetben. Egyszer a német rendőrség üldözött. Egy kávéház hátsó termében voltam, egy kétes ellenálló társaságában; bizony, mielőtt ebbe az akcióba bonyolódtam volna, sokat haboztam, nagyon lámpalázas voltam. De mihelyt több jelből megértettem, hogy a csapda bezárulóban van, végbement az önmagámon belüli kettéválás. Fellöktem az asztalt és az elülső terem bejáratáig szaladtam; a pultnál épp három egyenruhás SS fogyasztott; úgy számítottam, hogy egy pillanatig haboznak: valóban én vagyok-e az, akit le kell tartőztatniok; igy hát gyors léptekkel mentem végig az elülső termen, de nem futva, nehogy sietségemmel magamat áruljam el; el-látssuutam a kávéházból teljesen normális körülmények között távozó vendég szerepét; három lépés előnnyel értem az ajtóhoz; kint teljes sötétség uralkodott, mert épp légiriadó volt; teljes erőmből futottam, a hátam mögött, egész közelről, füttyök hallatszottak, de volt egy nagy előnyöm:jól ismertem a környéket. A szükséges kerülőkkel egy közeli és biztos menedék felé siettem. Az egész idő alatt, amely nagyon rövid és nagyon hosszú volt, láttam magamat, láttam minden mozdulatomat és az egész diszletet magam körül, ugyanolyan világosan és ugyanazzal a távlattal láttam magam, mint ahogy a néző a színészt a színpadon. És mégis, ugyanakkor számitgattam, határoztam, és elhatározásaimat rendkívüli gyorsasággal hajtottam végre, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben elszakadtam volna az eseménytől és egyben teljes mértékben elszakadtam tőle, mert úgy láttam magam,mint egy másik embert. Aztán ugyanabban a pillanatban, amikor a menedéket elértem, az önmagámon belüli kettéválás megszűnt, lábam remegett,szivem hevesen vert és a szó legszorosabb értelmében mozdulni se tudtam többé.- 57 -