Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

IV. Sztanyiszlavszkijról, Diderot-ról és másokról

A nápolyi királyi színház iró-igazgatójának munkakörülményei a lehető leghasonlóbbak voltak egy mai filmrendezőéihez.

De ha a színházban működő színészek jő vagy kiváló hivatásos mUvészek, akkor a színész által elvégzendő fizikai feladatok meghatározásánál elsősorban a szerző, a rendező és a színész legteljesebb egyUttmUködésére kell törekedni. Csak ezzel a feltétellel valósulhat meg igazán a színházi színjáték egysége.

X

A kulisszát a szinpadtól láthatatlan vonal választja el. E vonalon innen a szinész csak önmaga; rajta túl egy másik emberré válik, anélkül, hogy megszűnnék önmaga lenni.

Hosszabb vagy rövidebb időn át készül erre az önmagán belüli kettéválásra. Nem akarom a "koncentrálás" kifejezést használni, mint ahogy ezt kötelességüknek érzik azok a színészek, akik paraaisztikusan értelmezik Sztanyiszlavszkij Rendszerét. A színész inkább össze-vissza csatangol; ostoba vicceket mond; megigazít egy keretet; belerúg egy földön heverő fadarabba; számos kis, előre meg nem fontolt eljárással igyekszik elszakadni az úgynevezett személyes problémáktól. Sztanyiszlavszkij ezt mondja Salvinivel, a nagy olasz színésszel kapcsolatban*

"Megindító az a mód, ahogyan Salvini színészi kötelességét értelmezte. Az előadás napján reggel óta ez töltötte be életét; mérsékelten evett; a déli étkezés után már senkit nem fogadott. Három órával korábban érkezett a színházba,bement öltözőjébe, ledobta bundáját és kiment járkálni a színpadra, Ha valaki megszólította, válaszolt, aztán azonnal továbbment, mélyen elgondolkozva,hogy újra bezárkózzék öltözőjébe. Egy idő múlva ismét megjelent abban a zubbonyban, amit a maszkirozáshoz viselt vagy háziköntősben;néhányszor körbejárta a színpadot, kipróbálta hangját,néhány mozdulatot tett és megnézett egy-egy kelléket, amelyre szerepéhez szüksége- 54 -