Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
mernie kell a darab elemzését, amely az előadás alapja. Voltaképpen csak ekkor kezdheti el saját alkotó munkáját,amelynek fő vázlata az állító próbákon bontakozik ki. Természetesen magát a zenét a színházon kívül komponálja, de attól a perctől kezdve, amikor az állító próbákon a teremben a zongora mellé Ul, éppolyan munkatársává válik a színháznak,mint az elektrotechnikus, a díszlettervező vagy a színészek. Ebben az esetben nem fordulhat elő, hogy a zeneszerző például egy taktussal vagy hangjeggyel is többet Írjon, mint amennyit a darab dinamikája megkíván. Nálunk a színházban gyakran előfordul, hogy az állító próbán pontosan megszabjuk a zeneszerzőnek, hány taktust Írjon egy bizonyos részhez: annyit, amennyire a színésznek feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy szünettel vagy játékkal bizonyos drámai feszültséget fejezzen ki. Nem mondottam el mindent erről a témáról, de lényegében ezt nevezem én - színházi alkotásnak. Ilyen körülmények között nem történhet meg az, ami minden színházban el őfordul: hogy felszántják a zeneszerzőt, Írjon "hangulatokat", vagy viharokat naturalisztikus jelenetekhez, hogy a zene a kulisszák mögött általában olyasvalamit kisér,ami tartalmában és formájában is teljesen zenementes. Kern történhet meg az, ami például Tairowal történt,aki az Optimista tragédia színrevitelénél romantikus programszerű zenével kisérte a naturalista színészek vagy a stilizált tömegek játékát egy purisstlkus díszletben. De olyan hiba sem történhet, hogy például a színész a színpad jobboldalán játsszon egy kasírozott harménikán, a harmonika hangja pedig balról jöjjön. A zeneszerzőnek lépésről lépésre követnie kell az egész alkotófolyamatot, hiszen a színpadi műnél minden hangjegy, minden taktus rendkivül fontos lehet. Az ilyen színpadi munkát nevezzük színpadi alkotásnak és ezt az utat kell követnie minden színháznak, amelynek fontos a színházművészet előrehaladása. Természetes, hogy a színpadi alkotás az egyszerű szinpadravitellel szemben egész embert követel. Ml azonban azért vagyunk itt, hogy- 65 -