Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

A művészet feladatairól beszélve természetesen aem szabad megfeledkezni azoknak a feladatairól sem, akik ezt a művészetet élvezik, hiszen különben a művészetet valahová a társadalmi osztályokon kívülre helyeznék.A művész kötelessé­­ge, hogy a haladást a lehető legmagasabb színvonalon szol­gálja, a közönségnek viszont az a feladata, hogy a művészt ebben az igyekezetében rendszeres művelődéssel és a mű fel­építésének alapos tanulmányozásával segitse. Nem lehet a mű­vészektől azt kívánni, hogy legjobb alkotásait egy olyan kö­zönségnek nyújtsa át,amely már eleve elvet minden újítást, csak azért, mert nem értette meg első hallásra. Határozottan ki kell végre jelenteni, hogy egy olyan boavolult szellemi munkát, mint amilyen a művészi alkotás, nem szabad felületes aüságirői frázisokkal megölni vagy "elintézni". A műal­kotás csillogó felületén nem lehet megpihenni és a felszín­ből társadalmi és politikai konklúziókat levonni. Az igazi művész, bármely technikával alkotta is müvét, mindig a hala­dás oldalán áll. Az igazi művész mindig alkotó és sohasem egyszerűsíti le eklektikusán művét. Sokan vitatkoznak és Ír­nak az úgynevezett szociális művészetről. Hát van egyáltalán nemszociális művészet is? Bem véletlen, hogy minden ország legkitűnőbb művészei a haladó politika frontján állnak. A művészekre kell bízni annak eldöntését, hogy hogyan és mivel álljanak a haladás szolgálatába. A közönségnek azt a feladatot kell elvállalnia, hogy a legtehetségesebb művé­szek alkotásain keresztül igyekezzék megérteni a művészet fejlődését. Az avangard művészetnek a társadalomban mindig az a tragikus szerep jutott, hogy a haladó világnézetre tá­maszkodó tartalmat kongeniális formákban fejezze ki,anélkül, hogy a közönség, - amely kétféle feladatát: a művészet "fel­fogását" /"megértését"/ és "értékelését" összekeverte - meg­értette volna. A művészetnek - akér festészet, szobrászat, zene vagy színházművészet - az a feladata,hogy ezt a keserű és igazságtalan valóságot jobb áe igazságosabb valósággá változtassa. A haladó néző akkor szolgálja valóban a hala­- 53 -

Next

/
Thumbnails
Contents