Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
dikálisan kiküszöbölni saját hibáinkat. Tántorithatatlanul kell követelnünk azoknak a hibáknak a kiküszöbölését, amelyekről babizK -oaodott. hogy ártanak a közös front ügyének éa ebből következik, hogy szakítanunk kell mindazokkal. akik bebizonyították, hogy nem méltók arra, hogy résztvehsssenek a tiszta szivek áa tiszta kezek harcában. Az ilyen hibákat támadó kritikának nem szabad senkit sem kímélni. A színház ás közönség számára az legyen a legfontosabb hogy együttesen magáévá tegye azokat a művészi értékeket, amelyek valóban őket szolgálják, A közönséget a színháztól csak az választhatja el. ha a színház behódol a mai pszichózisnak. amely mindent látszólag szükségesre ás szükségtelenre oszt fel. Sokan ha megkérdeznék tőlük, hogy a művészet szükaégea-e a világ számára, nemmel válaszolnának. Egyelőre mág a földön élő emberek többségének nincs igénye a művészetre, nem tud értékelni egy szobrot, nem hallgat zenét és általában lebecsül mindent, amit nem ért. Ámde vannak olyan emberek is, akiknek életszükséglet a kultúra, a művészet, s enélkül életüket sivárnak éreznék. Persze ezt a kulturális igényt nem szabad sgyoldál uan vagy szélsőségssen felfogni. Az az ember például, aki festőművésztől azt klyánja.hogy fácánt Tagy egyéb étvágygerjesztő fogásokat fosson obédlófalára. - csak azért, hogy ezzel növelte étvágyát;az liven ember a festőművészet ellensége. Aki azt kívánta a költőtől, hogy minden apró - oseprő kis merelml ügyről verset Írjon, hogy költeményeihez egy pincérflu vagy egy sarki azegénjfmher_ad^ jón ihletet vagy hogy költői egyéniségét mondjuk szappaaroklámok szolgálatába állítsa, az a költészet ellensége.... Az. aki a szobrásztői a "világhoz kissé hasonló" szobrokat kíván s megköti kezét, amellyel__az agyagot ,l?£atUä ia »g&JEfe?JL7, azerlti őt. hogy a világ hatalmasait ábrázolja lovon ülve avagy meztelen női mellszobrokat a parkban, vagy temetői angyalokat rendelésre, az a szobrászat ellensége. Aki az építésztől azt kívánja, hogy földalatti vasút helyett - csupaluxusból - krematóriumokat vagy lakóház helyett római fürdőt- 48 -