Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
A D 34. Színhász születése
À D 34» Színház születése Nem akarunk térdre eani a nyugati világ prostituált múzsája előtt.Az ihletet mi nem a régi Thália poros illúzióiban keressük. lines szükségünk sem ösztöndíjra, sem állami támogatásra, hiszen szivünk szerint gyűlöljük a fennálló mai rendszert. Gyűlöletünk, úgy véljük. Jogos,mert ez a rendszer szellemileg fojtogatja munkatársainkat és a fiatal tehetségek kibontakozása elé uj meg uj akadályokat emel.A mi törekvésünk az, hogy a mai élet analízisét adjuk.Nel akarjuk fedni az összefüggéseket.Munkánkban igyekszünk bevonni mindazokat a fiatal, tehetséges művészeket, akik megértették, hogy azok az uj törekvések, amelyeket magunk elé tűztünk, gyökeresen szakítanak, sőt ellentétesek azokkal az eszmékkel,amelyeket a hivatalos színház sugároz. Magunk köré szeretnénk gyűjteni mindazokat,akik nem értenek egyet az uralkodó színházi rendszerrel. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy uj színház alapjainak lerakásánál csak egy olyan program lehet életképes, amelyik szembe tud nézni a hivatalos irányzattal. Meghalt a színház, éljen a színházi A tervezett s zinházat 2 betűvel jelöljük meg és a 34- es számot illesztjük metlé. A számot minden szezonban megváltoztatjuk. Szt azért tartjuk előnyösnek, mert kifejezi színházunknak azt az aktuális, állandóan változó Jellegét, amelyet meg akarunk valósítani. A D rövidítés számunkra támadó jelszó, mert támadó színházat szeretnénk kialakítani. A D betű jelentheti a "Delnik" /munkás/ szót éppúgy, mint a "Dnesek" /ma/, a "Divadlo" /színház/, "Dav" /tömeg/, "Drama" /dráma/, "Dejiny" /történelem/, "Dilo" /mtl/, "Dóba" /kor/, "Dokiad" /dokumentum/, vagy a "Duoh" /lélek/ szavakat stb.