Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

A "cselekmény" és velejárói "az ének", "a Játék", "a tánc"; mindez a színházi munka eredménye.A kérdés persze az, hogy milyen módon kell ezeket az eredményeket elérni. Egy filozófikus vagy tendenciózus színház lehet nagyon tetsze­tős, mégsem szükséges, hogy feltétlenül elbűvöljön.A színház az a nagy hazudozó, amelyre ezt szüntelenül rá is bizonylt­juk, ám a színpadi igazság miatt mégis ragaszkodunk hozzá, - nem illuzionizmusa, nem romanticizmusa miatt, hanem a szín­ház lényegéért, amely a legmeztelenebb Igazságot ás tenden­ciát is eljátssza."színházivá teszi",.♦ A színház nem «»ért aktuális, mert olyan darabokat ad elő,mint például a "Kudrna és kivégzése" vagy a "Svec ezredes",hanem azért mert együtt­érzésre. együttműködésre készteti az ember idegrendszerét. Azt mondják, hogy "a nézó a színpad közepe, távolitsátok el a rivaldát és lépjetek fel a színpadra",de azt már nem mond­ják, hogy úgy játsszunk, hogy felesleges technikai újításo­kat ne kelljen segítségül hívni, hogy ne kelljen a szinház­­éptileteket lerombolni és mégis olyan hatást érjUnk el -ninths a nézót költöztetnénk. /Ezzel persze nem akarom e ._npad tökéletlenségét és a színházépületek avultságát védelembe venni./ A színház artisztlkus. Bz pedig nem jelent mást, mint egy magasabb színháztechnikai követelményt. S ha a színház eddig nem foglalkozott az artisztikum kérdéseivel, ha a drá­maírók és rendezők a tendenciát abszolút módon a reproduká­lás fölé emelték, lényegében összetévesztették a célt a mód­dal, fékezték a színház fejlődését,pusztították a színházat. A tendencia és egészséges következtetés nagyon fontos, de mégiscsak minden átlagember elsődleges reagálását tükrözi ás nem szabad, hogy ennek a köziás módja áldozatul essék. A színpad egy egész különálló világ. A színpad illuzionizmusa nem illúzió; a színpad naturalizmusa sosem válik való élet­té, a színpad romanticlsmusa pedig sose i emelkedik túl a deszkákon, amelyek nem az életet jelentik, hanem mindig meg­maradnak a színpadnak. A színpad nem is politikai szószék; \ 33 -

Next

/
Thumbnails
Contents