Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

Az eredmény épp ellenkezője annak a fond szellemi egyesülésnek, ami a színművészet legfőbb célja.

A modern színház nyissa kapuit minél tágabbra. Az állam szüntesse meg a lehetetlen illetékek kivetését.Ahelyett, hogy nyomást gyakorolna művészetünkre, juttasson neki ne a mostaniakhoz hasonló, szánalmasan csekély, hanem nagylelkű és a színház társadalmi szerepéhez méltó szubvenciókat. A helyárakat le kell szállítani, hogy senki se szoruljon ki a színházakból! Le kell dönteni a színházakon belüli válaszfalakat! Ki kell szellőztetni a színháztermeket, ahol most a sznobizmus és a pornográfia mikrobái tenyésznek! A színház forduljon a néphez, ahogy ezt Szophoklész századában, a középkorban, Shakespeare és Molière idejében tette - és akkor a vérszegénnyé satnyult színművészet visszakapja egykori erejét.

összefoglalva, az ideális szinházhelyiség egyszerűen egy köztér lenne, amelyet esős vidékeinken valamiképpen be kellene födni.

Az antik színházak, amelyek a maiaknál sokkal racionálisabbak voltak, nagyjából ennek a feltételnek feleltek meg.

Az egykori, nagy tömegeket befogadó amfiteátrumokban az ülőhelyeket semmi sem választotta el egymástól. A lovagok és az egyszerű emberek egyaránt helyet találtak bennük. A nevetés vagy a szorongás épp olyan szabadon terjedt szét ebben a közösségben, mint a szél, amely végigborzolja az érett vetést. Az érzelmek minden nehézség nélkül terjedtek és nőttek sorról-sorra, egész a legtávolabbiig."

"Amit most mondott, az Vergilius szép verssorainak csaknek szószerinti fordítása: - "Végig a padsorokon, ahol a nép és a szenátus ülnek, fokról-fokra szélesedik a taps."

Gémier. - "Igen, igy van.

ís én azt hiszem, az ilyen egyetemes megrendülésből kellett születnie annak az erkölcsi egységnek, amely oly hasznos az egész társadalom számára.- 51 -