Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

Ha a nézőket a közös érzések jegyében egyesit!, akkor válik leginkább társadalmi és testvéri művészetté.

Hogy értelmezték ezt a múlt nagy költői?

Ők fel tudták gyújtani a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket. Athénban, az amfiteátrum lépcsőzetes ülésein egymás mellett ültek a pireuszi matrózok és a filozófusok. Arisztofanész olyan lakomával várta őket, amely egyiknek is, másiknak is kedvére volt. A londoni utca népe és Erzsébet királynő udvarának főurai egyformán gyönyörködtek Shakespeare drámáiban. És Molière nyiltan kijelentette, hogy többre becsüli az állóhelyek közönségének véleményét, mint a márkikét.

Ezeknek a lángelméknek az volt állandó törekvésük,hogy a társadalom valamennyi osztálya számára olyan eszményképet teremtsenek, amely azokat egyszerre vezethesse a jobb jövő felé.

A modern színművészet egész más utakon j ár.ügy látszik, hogy szánt szándékkal távol akarják tartani tőle a tömegeket.

És ez elsősorban államunk bűne, amelynek pedig meg kellene értenie, hogy a színház demokratikus intézmény és mégis mindent elkövet, hogy a nép számára megközelithetetlenné tegye. Mert azzal, hogy súlyos adókkal terheli meg a színházakat, az igazgatókat a helyárak mértéktelen felemelésére kényszeríti.

Ez szégyene a mi köztársaságunknak. Mivel a helyárak drágasága a közönség -számának csökkenésével jár, a színháztermek is ennek arányában egyre kisebbek lesznek. Mostanában egymásután szaporodnak el az u.n. bonbonniére-ek, ahol az igazat megvallva inkább borsos, mint édes gyönyöröknek hódolnak.

Ezekben a liliputi színházakban az ihlet is egyre jobban elenyészik. A kis színháztermek kis szerzőket és kis müveket szülnek.

Azoknak az újgazdagoknak, akik egyedül hajlandók az i- 49 -i