Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

sadalomra, hogy kifejezze a társadalom számára azokat az 1- gazságokat, reményeket, azt a hitvallást, amelyeket az vár tőle..."

Akarata ellenére mégiscsak nekilendült... Ettől kezdve csak jól ki kellett nyitnom a fülemet.

"A legtöbb színházi szerzőnek nincs más becsvágya, minthogy pénzt keressen.

A szindarab-lrást egyszerűen Üzleti vállalkozásnak, mégpedig jövedelmező üzleti vállalkozásnak tekintik. A darab első sorától kezdve az igazgatóra gondolnak,akivel majd szerződőst kötnek, a külföldi ügynökségek, a vendégjátékok, a plakátok, a divatszalonok és a reklám járnak eszükben. A századik, a kétszázadik, a háromszázadik előadásra kacsintanak: mondom, csak a haszon érdekli őket. Egyszóval éppúgy csapnak fel színházi iparosnak,mintha cipőgyárat alapítanának.és mindkettőhöz ugyanazok a képességek kellenek. Az egyetlen különbség, hogy az egyik a vevő fejéről, a másik pedig a lábáról vesz mértéket. De gyakran még ez a két eljárás is hasonlít egymáshoz. És a továbbiakban már csak arról van szól, hogy a mindenkori divatnak megfelelően bőrdarabokat, illetve dialógusokat kell kiszabdalni.

Nincs hitványabb dolog, mintha valaki azért foglalkozik valamilyen művészettel, hogy meggazdagodjék belőle.értsük meg egymást. Semmi sem tiltja, hogy egy művész vagy egy iró meggazdagodjék, de ennek, hogy úgy mondjam, a ráadásnak kell lennie.

Az, aki a profitra kacsint, csak gyalázatot hozhat művészetére. Ez az oka, hogy ma csaknem mindenki, aki színházi pályán dolgozik,profanizálJa a színházat.

És milyen darabok születnek ebből a mohó nyereségvágyból? Könnyű megállapítani. A legtöbb színpadi szerző a szabadszájuságban és a pornográfiában rejlő lehetőségeket aknázza ki. Számukra az egyetlen probléma a pásztoréra ideje és az egyetlen kellék az ágy."- 4o -