Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)
"Drámairodalmunk azért mégsem áll kizárólag csak alantas vaudeville-ekből" - mondtam nevetve. "Persze, hogy nem. Sőt, még azok között a szerzők között is, akik csak a szerelem stratégiájára szorítkoznak,akadnak komoly, finomtollu, elegáns művészek, pl._hogy csak egy nevet említsek, Georges de Porto-Riche. Ennek az iskolának több Írója igen finom érzékű pszichológus. De ezek is főképp csak a beteges lelkek tanulmányozásában érzik otthon magukat. Vitathatatlan művészetüket arra pazarolják, hogy olyan lelkibetegeket mutassanak be,akik csak gáláns kalandjaikkal vannak elfoglalva. Ezek a hősök és hősnők tudatosan áldozzák fel minden kötelességüket élvezeteikért és szerzőink, ugylátszik, egyetértenek velük. Érett családapák, asszonyok,akiknek nagy gyermekeik vannak, szemérmetlenül elhagyják otthonukat, Íróink különös erkölcsi felfogása pedig feloldozza őket. A fő cél, a fő mondanivaló az, hogy az ember keresse a saját boldogságát, elégítse ki vágyait, élje a maga életét, más szóval adja át magát a legbünösebb önzésnek. He higgye, hogy én meg akarnám tiltani a bűnök vagy lelki aberrációk bemutatását. Ez képtelenség lenne. Az Írónak Joga van rá, hogy mindent tanulmányozhasson, sőt kötelessége, hogy a természetet a legkíméletlenebb őszinteséggel ábrázolja. De azt követelem, hogy lelke egyenes és egészséges legyen. Azt követelem, hogy müveiben amellett álljon ki, ami jő és azt Ítélje el, ami rossz. Ezzel szemben úgy látszik, hogy Íróink a romlottságot bocsátják meg és az őrületet dicsőítik." Majd megenyhülve tette hozzá: "Azt hiszem, hogy túl szigorúnak talál. Elismerem,hogy az Íróknak egy sajnálatosan kis töredéke nem a malac történetek és a hálószobakalandok világából meríti ihletét. Bizonyos, hogy a jóízű francia irónia nem halt ki,- 41 -
