Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

tonaslrra Finette alattvalói virágokat helyeztek el.És tapsolt az egész nézőtér, amikor a színészek az előadás vége felé a nézőtérről vonultak fel a színpadra a munka dicséretének himnuszát énekelve, amelyet az üllőkre csapódó kalapácsok ritmusa festett alá.

A kísérlet tehát már megtörtént.És én bizonyos vagyok abban, hogy a Jövőben majd nem is lehet másképp előadni az olyan valóban népi darabokat, amelyeknek a közönségben azt az illúziót kell kelteni, hogy a szereplők ügye az ő ügye is.

Az igazat megvallva,eddigi kísérleteim hiányosak voltak, mert régi tipusu színháztermekben folytattam őket s ezek nagyon nehezen alkalmazhatók célkitűzéseimhez.

Hogy Jól végezzem el munkámat, meg kellene változtatni a szinházak alaprajzát. Ennek a kérdésnek taglalása, bár szorosan összefügg a rendezés megújításával, ez alkalommal túl messzire vezetne.

Beérem annak a megemlítésével, hogy a mai, több emeletre és ezen belül is több, különálló részre felosztott színháztermek elválasztják egymástól a nézőket és megakadályozzák érzelmi világuknak azt az összehangolását, amely felfogásom szerint a színművészet célja.

Talán helyes lenne visszatérni az antik szinházak alaprajzaihoz, ahol a félköralaku, egymás fölött lépcsőzetesen elhelyezkedő ülőhelyeket semmisem választotta el egymástól, ennek megfelelően az érzelmek is minden akadály nélkül hathatták át az egész nézőközönséget.

Összefoglalva:

Ha a drámairás zsenijeit a társadalmi hitvallás leghivatottabb apostolainak tekintjük, a jó rendező ennek a hitvallásnak papja kell hogy legyen.

Minden tudásával arra kell törekedni, hogy a szerző gondolatát a legelevenebben tolmácsolja.

Mindebből néhány, rendkívül egyszerű alapelv következik.- 37 -